Csaknem ötszázan pályáztak az önkéntesek ösztöndíjára

2020.07.15.
Csaknem ötszázan pályáztak az önkéntesek ösztöndíjára
Végéhez ért a rendkívüli helyzetben végzett önkéntes tevékenység ösztöndíjának pályázata, melyben összesen 418 hallgató kaphatott támogatást elvégzett segítő munkája után.

A járványhelyzet miatt az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottsága által kiírt ösztöndíj-pályázatra 2020. május 8. és 15. között lehetett jelentkezni. Az ELTE HÖK közlése szerint összesen 469 pályázó nyújtott be érvényes kérvényt, ami nagyban felülmúlta a várakozásaikat. Ez a 469 pályázat összesen 580 tevékenységet takart, melyből 507-et támogattak, és ez összesen 418 támogatott pályázót jelent.

Annak érdekében, hogy minden pályázót méltányos összegben tudjanak részesíteni, a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján

az eredetileg elkülönített 15 millió forintos keretet 20 millió forintra emelték.

A pályázatok leggyakrabban a távolléti oktatásban való segítségnyújtásra, korrepetálásra, mentori feladatok ellátására vagy egyszerűen olyan kreatív programok, beszélgetések szervezésére vonatkoztak, melynek célja gyerekekkel való hasznos időtöltés volt.

Az ELTE-s hallgatók a legkülönbözőbb módokon járultak hozzá a koronavírus-járvány miatt felmerülő nehézségek megoldásához.

A tanító- és tanárszakos hallgatók például az iskolák bezárását követő első hetekben éjt nappallá téve dolgoztak a tananyagok digitalizálásán, a PPK hallgatói különböző egyetemen belüli és kívüli szervezetekben nyújtottak mentálhigiénés segítséget, míg sokan segélyvonalaknál kezdtek önkéntes munkába.

A lakókörnyezetben való segítségnyújtásban is részt vettek az egyetemen tanulók, ezek a pályázatok leggyakrabban a lépcsőházban vagy a szűkebb lakókörnyezetben élő idősek segítését vállalták. Számos hallgató segített bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában és a napi teendők elintézésében.

Négy olyan pályázat érkezett, amely esetekben a pályázók a „frontvonalon” végeztek önkéntes tevékenységet,

ők – egészségügyi képesítés hiányában – a kórházak információs és beérkező betegeket segítő részlegében dolgoztak.

Az országos maszkkészítésből és -osztásból természetesen az ELTE hallgatói is kivették a részüket, emellett pedig önkormányzatok és polgárőrségek segítőjeként sokan segélycsomagokat, fertőtlenítőszereket osztottak a lakóhelyükön.

A pályázatok bírálása a pályázati időszak alatt folyamatosan zajlott, majd a pályázatokat véleményező bizottság által előkészített anyag az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság elé került, mely egyhangúan elfogadta a javaslatot. Ezután megkezdődött a pályázók kiértesítése a Neptun rendszerén keresztül, az elnyert ösztöndíjak pedig már megérkeztek minden nyertes pályázó számlájára.

Forrás: ELTE HÖK

Borítókép: Freepik