Családbarát az ELTE

A nyolcadik alkalommal meghirdetett "Családbarát munkahely" pályázat díjátadó ünnepségének 2018. október 8-án az Óbudai Egyetem adott otthont. A rendezvényen 42 kis-, közép- és nagyvállalatot, valamint költségvetési szervezetet díjaztak, Családbarát munkahely címet pedig idén hatan kaptak. A pályázat célja olyan munkahelyi családbarát programok támogatása, melyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.
Az ünnepségen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte: aki Magyarországon dolgozni szeretne, az el tud helyezkedni. Az álláshirdetők között kifejezetten családbarát munkahelyeket is lehet találni, ez a cím már versenyképességet jelent. Itt sem kevesebb a munka, nem rövidebbek a munkanapok vagy hosszabbak a hétvégék,
jól kell dolgozni, de tekintettel vannak a munkavállalók családi hátterére is,
a munkahelyi vezetők tudják, elfogadják, hogy otthoni kötelezettségek is léteznek. Hatékonyabban végzik az emberek a munkájukat, ha a családi életükhöz támogatást kapnak – összegezte Novák Katalin.
A rendezvényen az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevében Geréb Tünde, a Szolgáltatási Igazgatóság Karrier Központjának vezetője vette át az oklevelet.
Az ELTE-n jelenleg 4400-an dolgoznak. A munkavállalók több mint 56 százaléka nő, legtöbben a 30–45 év közötti korosztály tagjai. A munkavállalók csaknem 3000 gyereket nevelnek. Az ELTE úgy próbálja könnyebbé tenni a családok életét, hogy lehetővé teszi a rugalmas munkaidőt, a részmunkaidőt, rendkívüli élethelyzetekre speciális rövid távú szabadságot nyújt, a gyerekek után pótszabadságot biztosít, a szülés után pedig apasági szabadsággal támogatja a családokat. Az iskolai szünetek idején tábort szerveznek a dolgozók gyerekeinek, az idősebb munkavállalók pedig az ELTE Nyugdíjas Klubjában kapcsolódhatnak be a közösségi programokba. Az egyetem emellett vállalati üdüléssel, rendszeres egészségügyi szűrésekkel, mentális, életviteli támogatással, sportolási lehetőségekkel, vállalati ünnepségekkel igyekszik könnyebbé és tartalmasabbá tenni mindennapokat.
Az ELTE a minisztériumi forrást többek között a dolgozóik gyerekeinek nyári táboroztatására, összegyetemi Mikulás rendezvényre és egyéb, családbarát programokra kívánja felhasználni.
Forrás: csalad.hu