„Családbarát Hely” védjegyet kapott az ELTE

2023.06.07.
„Családbarát Hely” védjegyet kapott az ELTE
A minősítésről szóló tanúsítványt Darázs Lénárd általános rektorhelyettes vette át a Családbarát Magyarország Központ ünnepségén.

Június 6-án két másik szervezet mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem átvehette a Családbarát Hely minősítést igazoló tanúsító védjegyet. Az elismeréseket Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára és Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője adták át.

Büszkék vagyunk rá, hogy a mai napon három szervezetnek adhattuk át személyesen a Családbarát Hely védjegy tanúsítványt – mondta az ünnepségen Szuromi-Kovács Ágnes, aki szerint a jó és lojális munkaerőt nemcsak megtalálni, hanem megtartani sem könnyű, ezért a családbarát munkahelyek egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. A Családbarát Hely védjegy elnyerését alapos monitoring vizsgálat előzte meg, a tanúsító védjegy pedig két évig használható.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemcsak tehetséges hallgatói, oktatói és kutatási eredményei alapján kiemelkedő, hanem munkáltatóként is magas szintű minőséget képvisel – mondta beszédében Darázs Lénárd. Az ELTE általános rektorhelyettese szólt arról is, hogy az egyetem feladatának érzi, hogy elősegítse az ELTE egyetemi polgárai részére a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását, a családot tervező vagy már gyermeket nevelő munkatársaknak pedig beiskolázási támogatással, tudományos gyermektáborokkal vagy épp a kampuszokon kialakított babaszobákkal segít az egyetem. A Családbarát Hely követelményeit az ELTE valamennyi polgára, a hallgatók, oktatók, támogató munkatársak számára, valamint alintézményében biztosítani kívánja.


Az ELTE képviseletében (b-j) Babos János, Kassa Gabriella, Darázs Lénárd, Nagy Ramóna és Rakitai Réka

Az ünnepségen az ELTE mellett a hazai autóiparban már három évtizedes múltra visszatekintő Audi Hungária Zrt., illetve az Eximbank Zrt-t és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt-t magába foglaló EXIM Magyarország képviselői vehették át a tanúsítványt.

A Családbarát Magyarország Központ négy éve ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely, illetve szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a nonprofit szektorból civil szervezetek, egyházi és közintézmények. A központ a feltételrendszer teljesítéséhez ingyenes tanácsadói szolgáltatást is kínál, továbbá a védjegyhez kapcsolódó képzéseket, tréningeket szervez a tanúsításra jelentkező vállalatok, szervezetek számára.

Fotó: Förster Tamás