Csillogó csótányok az ajkai borostyánban

A Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE TTK, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársai által közösen vizsgált pici borostyán Ajka mellett került elő, ahol korábban szénbányászat folyt. Ezt a borostyántípust ajkait néven ismerjük, kora nagyjából 85 millió év, azaz a késő kréta időszak santoni emeletéből származik. Az utóbbi években számos izgalmas ízeltlábút publikáltak ezekből a kicsiny kövekből. 

„Sokáig egyszerűen nem tudtam beazonosítani a maradványt – mondja Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, a kutatás vezetője. – Nincsenek meg a lábai, és hiányzik a fejének is csaknem a fele. Az első szárnypár viszont csodálatosan jó állapotban megmaradt, és egészen különös, mozaikos díszítésű. Még az is megfordult a fejemben, hogy lepke. Végül egy szlovák csótányszakértő, Peter Vršanský segített az azonosításban."

A vizsgálatok során bizonyossá vált, hogy a kis rovar egy mára kihalt csótánycsalád tagja. Az újonnan felfedezett fajt Alienopterix santonicusnak nevezték el, utalva ezzel arra a földtörténeti periódusra, amelyből származik.

Érdekessége a kezdettől fogva fejtörést okozó szárnya, amelyen még az egykori foltozat is megőrződött.

Amikor a szárnyat a kutatók  jobban szemügyre vették, látták, hogy a korábbi gyanúval ellenétben homorú egységek borítják, nem pedig pikkelyszerű struktúrák. A híres mianmari borostyánban felfedezett, rokon csótányfajok szárnyain is gyakoriak az ilyen struktúrák, de ebben az esetben a szárnyak metálfényűek.

A kutatók számos ma élő metálfényű bogarat, legyet, darazsat és csótányt helyeztek az elektronmikroszkópba, hogy megnézzék, milyen felszíni struktúrákon keresztül kapják irizáló fémes színüket és fényüket. A vizsgált fajok közül kettő is igen hasonlónak bizonyult az Alienopterix santonicushoz: egy bogár és egy csótány. 

A ma élő, metálfényű Merlyroidea magnifica csótányfaj és a pusztai cicindéla (Cicindela soluta), valamint elülső szárnyaik elektronmikroszkópos képe (Forrás: Thierry Garcia, Káldi József és Szabó és munkatársai)

Figyelembe véve a rokon fajok fényes küllemét, valamint a tényt, hogy ma is élnek hasonlóan díszített szárnyú, fémfényű rovarok, minden jel szerint a mi kis csótányunk is fémes színt, talán valamilyen metálzöldet viselt. Ennek az álcázás során láthatta hasznát. „A csillogó, fémes színű kültakaró megzavarja a ragadozókat, ugyanis megtöri az állat testének körvonalait” – árulja el a titkot Szabó Márton.

„Egy ízeltlábú csoport fosszilis képviselőinek megismerése ugyanolyan fontos, mint a recenseké – magyarázza Kóbor Péter társszerző, az ATK Növényvédelmi Intézet kutatója. – Az ilyen kutatások révén egyes ökológiai, alaktani és viselkedésbeli tulajdonságok történeti kontextusba helyezhetők, és az őskörnyezet változásának függvényében értelmezve könnyebben megérthetők olyan jelenségek, mint az invázióssá válás vagy a bizonyos ökoszisztémákban betöltött szerep."

A Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményében még jóegynéhány ajkaitzárvány várja, hogy a kutatók alaposan szemügyre vegyék. „Folytatjuk a munkát az ismert zárványos ajkaitdarabokkal.

Minden zárvány fontos információval egészíti ki a késő kréta ajkai kőszénmocsárról eddig kialakult képet.

Ebben a trópusi mocsárban nem csak ezek a pici ízeltlábúak éltek, hanem kajmánhalak, krokodilok, sőt dinoszauruszok is. Ismerünk már az ajkaitból pókokat, törpeszúnyogokat, bogarakat, darazsakat, és most már csótányokat is, amelyek azelőtt teljesen ismeretlenek voltak a tudomány számára. Az ajkait egyértelműen hazánk legfontosabb borostyánkincse" – teszi hozzá Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék vezetője, aki társszerzőként közreműködött a kutatásban.

Forrás: ELTE TTK
Borítókép: Az ajkai őscsótány művészi rekonstrukciója (Zsoldos Márton alkotása)