Dalköltő szakirányú továbbképzést indít az ELTE

2024.02.08.
Dalköltő szakirányú továbbképzést indít az ELTE
A 4 féléves, önköltséges másoddiplomás képzésen többek között kreatív dalszerzést, szövegírást, hangszerelési alapismereteket, dalkultúra-történetet hallgathatnak majd a résztvevők.

A képzés során a hallgatók az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett közös zenei produkciókat is létrehoznak majd.  Az ELTE BTK oktatóin kívül külsős kortárs dalszerzőket, költőket, írókat is bevonnak az oktatásba. A tanmenet kidolgozásában az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet, valamint Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatói mellett részt vett Kollár-Klemencz László, Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója és Végső Zoltán zenekritikus, újságíró.

Kollár-Klemencz kezdeményezésére az ELTE képzésével párhuzamosan a Magvető Kiadó antológiát ad ki a legjobb dalköltészeti alkotásokból, valamint a fiatal dalköltők országszerte bemutatkozhatnak majd a nagyközönség előtt. Alakul a Dalköltők Supergroup is, ahol zenekari kísérettel több generáció dalköltői lépnek majd közösen egy színpadra.

A képzésről további részletek az ELTE BTK honlapján olvashatók.

Borítókép: Freepik