Digitalizált Eötvös-jegyzetek

2019.01.09.
Digitalizált Eötvös-jegyzetek
A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem birtokába került báró Eötvös Loránd 1880–1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható.

Az előadásjegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során sajnos soha nem írt tankönyvet. Az idő hiányán túl a tankönyvírás feltehetőleg azért maradt el, mert a munkájára jellemző műgond és lelkiismeretesség mellett nem érezte előadásainak tartalmát kellően kiforrottnak. Néhány fennmaradt litografált jegyzete, valamint a tanítványai által feljegyzett kísérletei alapján kaphatunk képet Eötvösről a tudósról, illetve tanárról.

Logikusan felépített, gyakorlati ismeretekkel és kísérletekkel egybekötött előadásai mélyreható analitikus látásmódot tükröznek.

A kevéssé tagolt jegyzetekben elmélyülve ma is betekintést nyerhetünk a kísérleti fizika alapjaiba, a didaktikusan felépített óravázlatokból pedig egy tankönyv alapja körvonalazódik. Eötvös Loránd félévszázados munkássága kitörölhetetlen nyomot hagyott hazánk oktatás- és tudománytörténetében.

A közelgő Eötvös-év alkalmából rendezett kiállításon – a modern digitális technika lehetőségeit felhasználva – egyetemünk névadójának több találmánya mellett a magyar tudománytörténet múltjához tartozó dokumentumokat is bemutatnak.

A Könyvtár digitalizált tartalmai az egyetemi repozitóriumban, az EDIT-ben tanulmányozhatóak.

Forrás: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár