Diplomás Pályakövetési Rendszer

2014. április 19-én már ötödik alkalommal indult el az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói felmérése. Az ELTE Diplomás Pályakövetési Rendszerében (DPR) idén is szeretnék felmérni az ELTE hallgatóinak és végzetteinek pályáját, jövőbeli terveit és az Egyetemről kialakított véleményét. Az eredmények egyfelől az ELTE minőségének fejlesztésére, másfelől a hallgatók elhelyezkedésének támogatására irányuló munkában lesznek felhasználhatók. A DPR keretében a végzetteket 1, 3 és 5 évvel a végzést követően keresik meg hasonló kérdőívvel.

A kérdőív minden hallgató számára egyedi linken érhető el, mely az „ELTE DPR: 2014. évi DPR felmérés hallgatók körében” tárgyú e-mailben található. (A doktori képzések hallgatói és végzettei ezentúl egy külön, a doktori képzés jellegét nagyobb mértékben figyelembe vevő kérdőívet tölthetnek majd ki.) A kérdőív 2014. május 3. 23:59-ig érhető el, kitöltése kb. 15–20 percet vesz igénybe. Lehetőség van a kérdőív kitöltésének félbehagyására és egy későbbi időpontban való folytatására. A kérdőívet kitöltők között ajándékokat is kisorsolnak.

Az ELTE Diplomás Pályakövetési Rendszeréről, illetve később a felmérés eredményeiről itt találhatók további információk.

Forrás: ELTE Minőségbiztosítás

2014.04.28.