„Egész szakmai pályafutásomat az ELTE-nek köszönhetem”

Tizennégy éves korától kárpitosinas volt, majd 23 évesen érettségizett esti iskolában, majd első nekirugaszkodásra felvették a jogi karra, ahol summa cum laude diplomázott. Hatalmas utat járt be. Hogyan emlékszik vissza hallgatói éveire?
Mindig is sokat olvasó ember voltam, anyámmal cekkerbe hordtuk haza a könyveket a könyvtárból, melyek egy része szépirodalmi mű volt, egy része pedig köztörténeti tárgyú irodalom – utóbbi nyomán irányult érdeklődésem társadalmi kérdések felé. A jog az első pillanattól nagyon megfogott, így nem volt kérdés, hová adom be majd a jelentkezésemet. Elsőre felvettek és egy ideig hétvégi kárpitosmunkákkal tartottam el magamat, majd Népköztársasági Ösztöndíjas és kollégista lettem, így nem kellett többet iskola mellett munkát vállalnom. Ez nagyon furcsa is volt eleinte, hiszen míg a legtöbb évfolyamtársam gimnáziumból érkezett, addig én 14 éves korom óta hozzá voltam szokva az egész napos munkához. A jó dolgokhoz azonban hamar és könnyen hozzászokik az ember; a szellemi igénybevételt nagyon élveztem, szinte habzsoltam a tankönyveket.

Ez a mérhetetlen tudásszomj vezérelte, amikor a jogi kar elvégzését követően beiratkozott a Bölcsészettudományi Kar szociológia képzésére?
A diplomám megszerzését követően a jogi karon belül az Állam- és Jogelmélet Tanszékre kerültem, ahol szociológiát, azon belül is általános-, szervezett- és jogszociológiát is oktatnom kellett. A szociológusképzés abban az időben, 1971-ben indult el újra, miután 1949-ben megszüntették, mert burzsoá tudománynak tartották, ahogy a politikatudományt és a politológiát is. Kollégámmal, Szilágyi Péterrel elhatároztuk, ha már szociológiát kell oktatnunk – amit ugyan néhány órában mi is tanultunk – akkor végezzük el hozzá esti tagozaton a BTK Szociológia szakát. Többek közt olyan kiváló tanáraink voltak, mint Ferge Zsuzsa, Huszár Tibor, vagy Pataki Ferenc, akik részben velünk együtt ismerték meg a tudományterület új hullámait, kutatási eredményeit. Nagy örömmel tanultunk, a megszerzett tudásanyagot pedig azonnal be tudtuk emelni az Állam- és Jogelmélet Tanszék szociológiaoktatásába. Fontosnak tartottuk, hogy a 19. század végétől tevékenykedő szociológusok tanításai mellett egyfajta szellemi nyitásként többek közt amerikai, valamint angol szerzők műveit is a tananyagba ültessük.

Néhány évvel később, 1984-ben létrehozta az ELTE-n a politikatudományi Tanszéki csoportot, majd 1989-ben a csoport átalakult tanszékké, melynek vezetője lett. Hogyan emlékszik vissza erre a folyamatra?
Ezek olyan új feladatok és folyamatok voltak, melyeket a történelmi, társadalmi változások tettek lehetővé. Annak idején működött egy szociológiai tudományos diákkör, melynek patrónus tanára voltam. Nyüzsgő szellemi élet folyt a csoporton belül, itt kezdték a munkájukat azok, akik később a Politológia Tanszék fiatal tanársegédjei és oktatói lettek. A szociológia és az államelmélet legfontosabb kérdésköre az aktuális politikai rendszer, a szocializmus és annak mechanizmusainak megértése volt. Ebben a fiatalokból és idősebb generációból álló csoportban is egyre inkább a politikai hatalom került az érdeklődés középpontjába; a politikai szociológia nyelvén igyekeztünk leírni kényes folyamatokat. Néhány év elteltével a csoport igazi műhellyé alakult, többek közt Schlett István, Gombár Csaba és Lengyel László részvételével azon gondolkodtunk, hogy lehetne a politikatudomány nyújtotta ismeretanyagot az oktatásba integrálni a helyett a tudományos szocializmus helyett, amely inkább fecsegés volt a politikáról. Erre a legalkalmasabbnak egy egész tanszék létrehozása bizonyult, melynek én készítettem el a belső felépítését, a minisztérium pedig az anyagi feltételeket biztosította. Így jött létre 1984. október elsejétől a Politológia Tanszék, melynek keretein belül egy évre rá már fakultatív tárgyakat hirdettünk jogászoknak. Az áttörést azonban az 1989-es év hozta, amikor megszüntették az úgynevezett Marxista-Leninista tárgyakat, és a politológia, illetve a politikatudomány a jogászok számára is kötelező tárggyá vált. 1993-ban ismét fordulóponthoz érkeztünk, ekkor alakult meg ugyanis a Politológia szak, mely összefogta e tudományterületek oktatását.

Az Ön nevéhez köthető többek közt a győri jogászképzés megszervezése is, mely kezdetben az ELTE kihelyezett tagozataként működött. Hogyan fogalmazódott meg az igény rá, mennyire volt nehéz ezt egy főiskolán létrehozni?
A kilencvenes évek elején az intézmény még műszaki főiskolaként működött, melynek akkori főigazgatója, Szekeres Tamás keresett fel, hogy mit szólnék ahhoz, ha Győrben elindulna a jogászképzés. Meglepődtem, mert egy főiskolán jogászképzést indítani közel sem szokványos dolog, ugyanakkor kiderült, hogy nem lehetetlen. Mivel a főigazgató hosszú távú célja az volt, hogy az intézmény egyetemmé alakuljon, átböngésztem a hatályban lévő felsőoktatási törvényt és találtam egy paragrafust, amely engedélyezi, hogy kihelyezett tagozaton akár egyetemi szintű képzés is folyhasson egy főiskolán, ha a két felsőoktatási intézmény szerződést köt és az egyetemi képzés teljes tanrendjét, vizsgarendszerét, követelményeit és oktatógarnitúráját garantálja a képzéshez. Ebben az esetben az ELTE-vel történt a szerződéskötés, így 1995-ben elindult a kar működése, melynek alapító igazgatója voltam, a magas színvonalat pedig ELTE-s oktatók és az Egyetem jogi kara garantálták.

Szakmai, tudományos életútja elismeréseként az ELTE Szenátusa Eötvös-gyűrűt – az ELTE címerével ékesített arany gyűrűt – adományozott, márciusban pedig a „Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal” kitüntetést kapta. Mit köszönhet az Egyetemnek?
Tekintve, hogy a negyvenharmadik évemet töltöm az Egyetemen, gyakorlatilag az egész szakmai pályafutásomat az ELTE-nek köszönhetem. Hálás vagyok, hogy egyből bekerülhettem az oktatógarnitúrába, elvégezhettem egy másik szakot a bölcsészkaron, és amit tanultam, azt beépíthettem az oktatásba. Hiába volt más megbízatásom, az oktatói munkámat sosem adtam fel. Még akkor sem, amikor országgyűlési képviselő lettem vagy amikor 12 évig alkotmánybíróként dolgoztam. Az Egyetemnek köszönhetem, hogy egy új tudományterület oktatására tanszéket, szakot, majd doktori iskolát alapíthattam. Az oktatás lett az életem és úgy adódott, hogy mind a három gyermekem – mindenfajta szülői presszió nélkül – az ELTE-n végzett és jogász lett. Az pedig külön öröm számomra, hogy a lányom azon az Állam- és Jogelmélet Tanszéken másodéves doktoranduszhallgató, ahol negyvenhárom évvel ezelőtt oktatói és tudományos pályámat kezdtem.