Egészséges történelemismeret

2013.07.01.
Egészséges történelemismeret
R. Várkonyi Ágnes, a BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa az MTA rendes tagjává választása apropóján mesélt kutatásairól, terveiről, Bethlen Gáborról és arról: létkérdés, hogy a történettudomány visszanyerje jelentőségét.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta, ami hatalmas elismerés.
Számomra nagyon sokat jelent, hogy az MTA öt humántudományi akadémikusból álló II. Osztálya egyhangúlag szavazta meg rendes taggá választásomat. A Széchenyi István alapította Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának lenni a legmagasabb tudományos elismerés. Kutatóként nagyon sokat foglalkoztam a magyar akadémiaalapítás történetével és sokszor eszembe jut, hogy 1825-ben Széchenyi és társai csaknem kétszáz éves tervet váltottak valóra. A Magyar Tudományos Akadémiát nem az állam hozta létre, hanem a társadalom, az Akadémia székháza is közadakozásból épült fel: tanárok, iparosok, polgárok, diákok, gyári munkások, bankok, egyházak, egyesületek, kézművesek, sőt számadó juhász is áldozott a tudomány palotájára, amelyet ma is teljes méltóságában tükröznek vissza a Duna hullámai. Akkor, az 1860-as évek elején az egész ország értette még az Akadémia titkárának, Szalay László történetírónak a ma is aktuális kijelentését: „a tudomány Magyarországon életkérdés.”

Az Akadémia rendes tagjává az választható, aki levelező tagságának elnyerése óta jelentős tudományos eredményeket ért el...
2007-es levelező taggá választásom óta több mint 50 publikációm jelent meg a három nagy szakterületemről. Biográfiát tettem közzé Zrínyi Ilonáról, ez Gülen Yilmaz török, és Xenia Dantoni horvát fordításában is megjelent. Ez az első életrajz Zrínyi Ilonáról, amely újonnan feltárt dokumentumok alapján, a kor viszonyainak összefüggésében mutatja be életútját. Megjelent továbbá egy nagyobb kötetem Zrínyi Miklós politikájáról, európai kapcsolatairól. Ugyancsak külön kötetem látott napvilágot II. Rákóczi Ferenc politikájának európai összefüggéseiről Ruttkay Kálmán angol fordításában. Írtam részletesen Rodostóról, ezt is lefordították törökre. Sokat foglalkoztatott a 17–18. századi Magyarország békekötési kultúrája, melynek alapján a szatmári béke az eddigiekhez képest egészen más összefüggésben tűnik elénk.
Historiográfiai munkáim közül újdonságnak számít, hogy feltártam Szekfű Gyula levelezését mesterével, a kor ugyancsak nagy történetírójával, Angyal Dáviddal. Megjelent egy kisebb, de számomra nagyon kedves tanulmányom Bibó Istvánnak a 17. századi magyar történelemről alkotott nézeteiről és koncepciójáról.
A történeti ökológia tárgyköréből tettem közzé az „Öltözködés filozófiája” című tanulmányomat, amely azt taglalja, hogy a 17–18. századra jellemző úgynevezett „kis jégkorszak” hogyan alakította át Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemségben is az öltözködést. Vagyis milyen racionális okai voltak a ruhák anyagában, színeiben, szabásában és az új ruhadarabok feltűnésében bekövetkezett változásoknak.
Emelett több tudományos konferencián vettem részt, elég sok előadást is tartottam. Az „Információrobbanás a koraújkorban” című, az Estergom–Egyetem Alapítvány keretében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatikai Karán tartott előadásomat a TV többször is közvetítette. Egerben 1983 óta vezetem a Vártörténeti Műhelyt, s az elmúlt évben „Dobó István kardját” adományozó megtiszteltető kitüntetésben részesültem. Mindemellett szemináriumot vezetek régi munkahelyemen, az ELTE BTK Középkori és koraújkori tanszékén, doktoranduszoknak tartok konzultációkat és egykori tanítványommal, Horn Ildikó tanszékvezetővel a Koraújkori Magyarország európai jelenlétét feltáró, tehetséges fiatalokból álló munkacsoportot vezetek OTKA-támogatással. Elnöke vagyok az MTA Történettudományi Bizottságának is.

Tudományos érdeklődésének középpontjában a 16–18. századi Magyarország és Erdély áll, de művelődéstörténeti témákkal és történeti ökológiával is foglalkozik. Hogyan foglalná össze ezek lényegét?
Pályám kezdetén, több rendkívül tehetséges ifjú történésszel együtt, elmerültünk a levéltári kutatásokban, és arra a következtetésekre jutottunk, hogy Magyarország történetének nagyobbik része még a levéltárakban porosodik. Ez azt jelentette számunkra, hogy a 16–18.századi Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség történetét a maga teljességében, komplexitásában kell megismerni, folytatva jó néhány régi nagy mester munkáját, de tovább is lépve. Vagyis nem csupán a politikatörténet kiragadott irányzatait, hanem a hosszú távú folyamatokat megragadva, a szokásrend, az államelmélet, a kultúra, a mentalitás és még sok más terület európai összefüggésének egységében, mindennemű kendőzés nélkül kell megismerni és megismertetni a magyar történelmet. A gyakorlatban ennek az elvnek az érvényesítése rengeteg munkát jelentett, és olyan alapvető fogalmak történetileg hiteles tisztázását kívánta meg, mint például a kor változó és változatos nemzeteszméje.
Másik nagy szakterületem, a historiográfia, vagyis a történetírás története ezzel szorosan összefügg. Azt vizsgálja, hogy a 19–20. századi történetírók milyen szemléletek jegyében és milyen módszerekkel dolgoztak, a múltról milyen képeket adtak át koruk társadalmának. A historiográfia olyan, mint a vizek öntisztító rendszere, meghatározóan befolyásolhatja az aktuális történetírás minőségét, vagy megmérettetését is.
A harmadik terület, a történeti ökológia azzal foglalkozik, hogy a történelem évszázadaiban, az ókortól kezdve a társadalom milyen módszerekkel védte létalapját, a természeti környezetet, valamint milyen tiltásokat kódolt kultúrájába, hogy a természet pusztítását megakadályozza. Gyönyörű terület, tanítani kellene az iskolákban. Csak sajnálni tudom, hogy keveset foglalkozom vele.

Jelenleg mi köti le leginkább az érdeklődését?
Sok mindennel foglalkozom, de leginkább a jelenlegi történetírás szemléleti, módszerbeli problémái érdekelnek. Létkérdésnek tartom Magyarország jövője szempontjából, hogy a történettudomány visszanyerje régi jelentőségét – most ugyanis ez meglehetősen elhanyagolt terület. Példának okáért, ebben az évben van Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megválasztásának négyszázadik évfordulója. Sajnos ez az év nem lett Bethlen Gábor éve, mégis bízom benne, hogy a puritán anyagi támogatás ellenére sikerül a magyar társadalom és a nemzetközi fórumok számára tudatosítani Bethlen fejedelem hatalmas teljesítményét, azt, hogy az egész kontinensre kiterjedő válságban az Erdélyi Fejedelemségben belső biztonságot, nyugalmat és gazdasági virágzást teremtett, s „bevitte Erdélyt Európába”. Bethlen Gábor vallásszabadságot megvalósító, iskolákat, az ifjúság külföldi tanulmányait, a műveltséget, a tudományt támogató, a különböző népek és egyházak toleráns befogadását megvalósító politikája ma nagy nemzeti tőkénk lehetne a világban, amelyről vétek lemondani.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Évek óta dolgozunk Dénesi Tamással, egykori tanítványommal Rákóczi Confessio paeccatoris című, hatszáz oldalas latin művének sajtó alá rendezésén. Nagyon szeretném, ha ez az alapvetően fontos mű az előttünk járók eredményeit sem mellőzve, a Párizsban őrzött eredetivel összevetett szöveggel, érthető és élvezhető magyar fordításban kerülne végre a tudomány asztalára. Ezen kívül pedig a tehetséges ifjúság helyzetbe hozása foglalkoztat, nagyon szeretném, ha a magyar társadalom Magyarország múltjáról egészséges történelemismerettel rendelkezne.

R. Várkonyi Ágnessel korábban Szabó Péter beszélgetett az ELTE Tudós Klubjában, a beszélgetés szerkesztett változata itt olvasható.