Egy Kr. u. 5. századi közösség kialakulása Pannoniában

2020.04.30.
Egy Kr. u. 5. századi közösség kialakulása Pannoniában
A PloS ONE folyóiratban jelent meg a Mözs–Icsei-dűlő lelőhelyen feltárt, hun kori közösség temetőjének részletes elemzése, amely régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok eredményeit integrálta. A kutatásokra a Vida Tivadar (ELTE BTK Régészettudományi Intézet) és Corina Knipper (Curt-Engelhorn-Zentrum Archäometrie, Mannheim) által vezetett nemzetközi projekt keretében került sor.

A Kárpát-medence népvándorlás korán belül is különösen mozgalmas időszaknak számít a hun kor, mely a 4. század végétől az 5. század közepéig tartott. A hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannonia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. A viharos időszakban közösségek szakadtak szét és gyakran többféle forrásból újak kovácsolódtak, amikor újonnan érkezett csoportok letelepedve a helyi népesség maradványaival együtt új településeket hoztak létre. A Tolna megyei Mözs–Icsei-dűlő temetője 96 sírjával az 5. századi Pannonia egyik legnagyobb és legérdekesebb lelőhelye, bizonyos jelenségek alapján (padmalyos és padkás sírok, római téglasírok, 50%-os mesterséges koponyatorzítás)

itt a régészeti kutatás már korábban is eltérő kulturális hátterű csoportok együttélését feltételezte, 

ám mindezidáig részletes, komplex elemzésére nem került sor. 

A tanulmány a régészeti jelenségeket, fizikai antropológiai adatokat és az emberi csontmaradványokon mért izotópos (Sr, N, C és O) vizsgálatok eredményeit együttesen értékeli ki. A stroncium izotóp szintje alapján megállapítható, hogy az egyén az adott geológiai környezetben helyi vagy idegen eredetű-e, a szén izotóp a növényi, a nitrogén izotóp elsősorban az állati eredetű táplálékforrások jellegének és arányának meghatározását teszi lehetővé.

A mözsi temetőben a személyes mobilitás vizsgálatára alkalmas Sr87/Sr86, valamint a táplálkozásra vonatkozó δ13C és δ15N vizsgálatok eredményei és a régészeti jelenségek összevetésével több csoport is elkülöníthető. A temető alapítása nem helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannoniai, késő római tradíciókat (téglasírok) folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel később egy mind Sr87/Sr86 értékében, mind kulturális hátterében idegen, de feltehetően együtt mozgó, nagyobb csoport, amely magával hozta a padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját.

A következő generációban a koponyatorzítást már az egész közösség átvette, a helyi Sr87/Sr86 értéket mutató gyerekek koponyáján minden esetben megfigyelhetőek a nyomai. A δ13C, δ15N vizsgálatok alapján meg lehetett állapítani a táplálkozásbeli különbségeket a nemek és korcsoportok között. A δ13C értékek alapján kijelenthető, hogy a közösség nagyobb mértékben fogyaszthatott kölest, amelyet a korábbi időszakokban inkább takarmányként hasznosítottak, ám talán éppen a római mezőgazdasági struktúrák szétesése miatt a könnyen termeszthető növény emberi táplálkozásában betöltött szerepe felértékelődött.

A mesterséges koponyatorzításnak nevezett testmódosító eljárás Közép-Ázsia, illetve a Fekete-tenger menti sztyeppei régió irányából keleti népcsoportokkal érkezett a Kárpát-medencébe, és az 5. században – a hun korszakban és az azt követő évtizedekben – élte virágkorát. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy a szokást különböző származású és társadalmi státuszú egyének gyakorolták, széles körű elterjedésében a hun kori elit játszhatott fontos szerepet. 

A mesterséges koponyatorzítás eszköz a társadalmi identitás létrehozására és fenntartására,

valamint rang, illetve etnikai, családi vagy más csoportidentitás kifejezéséhez. A koponya formájának módosításában kifejezésre jutó kollektív identitás alapot szolgáltathatott különböző kulturális és biológiai eredetű csoportok együttműködéséhez.

A rendelkezésre álló adatok alapján rendkívül befogadó közösség képe rajzolódik ki, mely eltérő hátterű csoportok és személyek integrálására képes, s bár kulturálisan és feltehetően szociálisan is az idegen elemeket hordozó csoport tűnik dominánsnak, merít a hely, a késő római hagyományokból is.

A cikk megírásában az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének (Vida Tivadar, Koncz István és Rácz Zsófia), a Wosinsky Mór Múzeum (Ódor János), az ELKH Archeogenetikai Laboratóriumának (Mende Balázs) és a mannheimi Curt Engelhorn Zentrum für Archäometrie (Corina Knipper, Sandra Kraus Robin van Gyseghem és Ronny Friedrich) munkatársai működtek együtt.

A 2020. április 29-én megjelent tanulmány itt érhető el.