Egyedülálló svájci könyvadomány az ELTE-nek

Haynal André (András) pszichoanalitikus-pszichiáter, neurológus 1930-ban született Budapesten, egyetemi tanulmányait is itt és Zürichben végezte. Filozófiai és pszichológiai stúdiumok után orvosi diplomát szerzett, majd pszichoanalitikus kiképzésben részesült. A genfi egyetem tanszékvezető professzora, a Svájci Orvostudományi Akadémia tagja, a Svájci Pszichoanalitikus Egyesület elnöke volt. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tiszteletbeli tagjának választotta.
Leginkább a pszichoszomatika, a depresszió pszichodinamikája, valamint a pszichoanalízis története érdekelte, e témákban számos könyve jelent meg a nagy világnyelveken. Lélektani témájú könyvtárát egész svájci élete során építette fel, ez lett legértékesebb vagyona. Külön gondozta a Ferenczi Sándorral és Sigmund Freuddal kapcsolatos könyveket, e két alkotóval élete során kiemelten foglalkozott. Egyebek mellett irányította a két nagy lélekelemző levelezésének kiadásával kapcsolatos munkálatokat.
A professzor fontosnak tartotta, hogy tudását megossza magyarországi kollégáival, ezért halála (2019) után gyűjteményét özvegye, Véronique Haynal és gyermekei az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának adományozták. A hagyaték a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület együttműködésével került a karra.
A közel 80 doboznyi könyv feldolgozását a könyvtár munkatársai megkezdték, hozzáférést a feldolgozottság mértékében tudnak majd biztosítani a járványhelyzet lezárulta után. A Haynal Gyűjteményt, amely helyben lesz használható az ELTE PPK Kazinczy utcai könyvtárában, a tervek szerint ünnepség keretében nyitják majd meg a nagyközönség előtt.
Forrás: ELTE PPK