Egyetemi sportösztöndíj pályázat

2016.05.09.
Egyetemi sportösztöndíj pályázat
Az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális Bizottsága sportösztöndíj-pályázatot hirdet a 2016/2017-os tanévre a hallgatók sportolásának szervezettebbé tételére.

Pályázhatnak államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas és költségtérítéses/önköltséges teljes idejű alap-, mester- és osztatlan képzésben, korábbi rendszerű egyetemi és főiskolai szintű alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben vagy felsőfokú szakképzésben, valamint doktori képzésben részt vevő, sporttevékenységet szervező, edzői és sportkoordinátori feladatokat ellátó hallgatók.

Az edzők, illetve sportszervezők feladata többek között csapatok toborzása az ELTE hallgatói közül, az edzések szervezése, lebonyolítása, hirdetése, ELTE-s csapatok versenyeztetése, valamint az egyetemi sportrendezvényeken való részvétel (Éjszakai Sport, Sportkampány, SportPONT, MEFOB stb.).

A pályázatokat a Neptun-rendszeren keresztül lehet benyújtani 2016. május 27-ig.

Részletes pályázati kiírás