Együtt az erőszak ellen
A nők elleni erőszak megszüntetésének ENSZ által kezdeményezett világnapján, 2014. november 25-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem karain az utóbbi időben a társadalmat és egyetemet megrázó eseményekre reflektálva az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói szervezetei konferenciát rendeztek, a Tanító- és Óvóképző Kar a NaNE Egyesülettel együttműködve pedig workshopot.
Az egyetemi eseményeket megelőzően, november 22-én az Aula Magna adott otthont a 16 Akciónap rendezvénysorozat megnyitójának: az idei Néma Tanúk felvonulás – melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékeznek – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetem téri épületéből indult.
A Bibó István Szakkollégium, a Büntető Eljárásjogi és Büntetés- végrehajtási Jogi, a Büntetőjogi, a Jogszociológiai és a Kriminológiai Tudományos Diákkörök tudományos konferenciájának megnyitóján Nagy Marianna, a jogi kar oktatási dékánhelyettese hangsúlyozta, az ELTE és a Kar közössége az összefogást és a problémákkal való szembenézést választotta. „Azért is különösen fontos a mai konferencia, mert hallgatóink közül kerülnek ki a jövő bírái, ügyészei, ügyvédei, jogalkotói, szociális segítői, a közigazgatási rendszer működtetői. Ők lesznek azok, akik az átlagembernél nagyobb felelősséget viselnek az áldozatok iránt, feladatuk lesz a gyengék, a kiszolgáltatottak védelme” – tette hozzá. (A teljes beszéd itt olvasható.)
A konferencia első szekcióján a szexuális erőszak okaival és a jogi fellépés lehetőségeivel foglalkoztak. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense a jelenleg hatályos Büntető törvénykönyvet (Btk.) bemutatva elmondta, a jogalkotó bevezette a szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak tényállását, a szabályozás így az objektivizálódás irányába indult. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNE) vezetője hangsúlyozta, a szexuális bűncselekmények nem a nemi vágy kielégítéséről, hanem a hatalomról szólnak, a mindenkori szabályozásnak ezért nem az elkövető, hanem az áldozat fókuszából kellene kiindulnia. A szakember elmondta, a 2012. évi Btk. valóban objektívebb szóhasználattal él, de a 18 év alatti elkövetők esetén visszalépés történt. Hangsúlyozta, hogy hazánk a régió legszexistább országa, a patriarchális nézetek beszivárognak az igazságszolgáltatásba, a látencia rendkívül magas: a magyar nők nem bíznak a hatóságok munkájában és támogatásában. Az áldozathibáztató attitűd megváltoztatásával kapcsolatban Szomora Zsolt elmondta, nagy szükség van a szakmailag megalapozott, társadalmi nézetformáló akciókra. Wirth Judit kiemelte, hogy sem a rendvédelmi szervek, sem az egészségügyben dolgozók számára nem áll rendelkezésre speciális, ún. „rape kit”, amely segítené őket a szexuális erőszak áldozataival való foglalkozásban, Szabó József Tamás beosztott bíró pedig saját gyakorlatából hozott példákat arra vonatkozóan, hogy a bíróknak gyakran kell „nyomoznia” a tárgyalások során. A készülő büntető-eljárásjogi törvényről szólva elmondta, hogy az áldozatok támogatására és segítésére az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. A kerekasztal végén számos hozzászólás és kérdés érkezett a résztvevő hallgatóktól.