Együtt az informatikai képzés sikeréért
Soós Anna egyetemi docens, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanulmányi rektorhelyettese, az Intézmény Magyar Tagozatának vezetője 2018. február 15-én tárgyalt Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettessel. A határon túli egyetem képviselője azért kezdeményezett egyeztetést, hogy aktualizálják a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és az ELTE között az informatikai doktori kettős diplomát nyújtó képzésről szóló megállapodást, amelyet a magyarországi doktori képzési rendszer átalakulása tesz időszerűvé.
Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes biztosította Soós Annát az ELTE elkötelezettségéről a határon túli magyar hallgatók támogatásáról, és megegyeztek, hogy a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő módon átalakítják az egyetemek közötti szerződést. A megbeszélésen szóba kerültek a jövőbeni együttműködés más lehetséges formái, így például a Konfuciusz intézetek közötti kooperáció is.
Az ELTE és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem között számos területen áll fenn gyümölcsöző kapcsolat, ami a fentiek mellett például a Tübingeni Egyetem, az ELTE és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem hármas együttműködésében is megnyilvánul.