Együttműködést kötött a MultiversX és az ELTE

2024.05.27.
Együttműködést kötött a MultiversX és az ELTE
Sasu Robert, a MultiversX egyik alapítója és Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese Budapesten írta alá a megállapodást. A blokkláncfejlesztő techcég vezetői a későbbiekben találkoztak Kozsik Tamással, az Informatikai Kar dékánjával is.

A romániai székhelyű MultiversX fő profilja a blockchain technológia fejlesztése, valamint a blockchain alapú decentralizált rendszerek és megoldások minél szélesebb körben való terjesztése. Ennek megfelelően kiemelt célja a technológiát fejlesztő vállalkozások támogatása is. 2018-as indulása óta a startup több mint 250 fős techvállalattá nőtte ki magát, miközben a blokklánc alapú megoldások területén piacvezetővé vált Európában. Mára az Európai Unió több országában – például Portugáliában – van irodája, és folyamatosan terjeszkedik a tengerentúlon is. Az utóbbi években bekapcsolódott a román és a nemzetközi felsőoktatásba, számos rangos intézménnyel dolgozik együtt, többek között az USA-ban és Szingapúrban.

Az ELTE-vel kötött megállapodás értelmében a jövőben számos területen valósul meg kooperáció, amelynek eredményeként a hallgatók a blockchain technológiával kapcsolatos speciális ismereteket szerezhetnek, hachatonokon és egyéb versenyeken vehetnek részt, a vállalkozó kedvűek számára pedig újabb lehetőségek nyílnak startupok elindítására és az ehhez szükséges források megszerzésére. 

A MultiversX ipari partnerként bekapcsolódik a tudományos életbe is,

támogatva a cég profiljába tartozó innovatív PhD-képzések megvalósulását, valamint a területhez tartozó alap- és alkalmazott kutatások elindítását. Az együttműködés célja, hogy az ELTE polgárai a lehető legszélesebb körben megismerjék a blockchainben rejlő lehetőségeket, hiszen azokból nemcsak az informatikai vagy a természettudományos érdeklődésűek, hanem megfelelő alapok birtokában bárki profitálhat.

Badinszky Áron, az Egyetemi Stratégiai Iroda szakterületi koordinátora, Sasu Robert, a MultiversX alapítója, Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese és Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója az aláírási ceremónián

Az aláírást követően Sasu Robert vezető fejlesztő, a cég egyik alapítója hangsúlyozta: külhoni magyarként örömmel tölti el, hogy a MultiversX immár a legkiválóbb magyar egyetemen is jelen van, hiszen az ELTE-hallgatók és -kutatók innovációs potenciálja és szakmai hozzáértése felveszi a versenyt a világ bármelyik rangos intézményének polgáraiéval.

A későbbiekben a MultiversX képviselői egyeztettek Kozsik Tamással, az ELTE Informatikai Kar dékánjával és a kar vezető kutatóival is. A tárgyalások során meghatározták a közös munka céljait, kereteit és az első lépéseket. Az ELTE hallgatói a tervek szerint a következő tanév szeptemberében ismerhetik meg közelebbről a MultiversX tevékenységét, betekintést nyerhetnek a cég által fejlesztett technológiába, valamint részt vehetnek a vállalkozás által indított programokban és kezdeményezésekben.