Éjszaka a TÓK-on
Az elsőéves résztvevők a regisztráció és a védettség igazolása után szeptember 21-én birtokukba vették a nemrég átadott új közösségi teret. Márkus Éva dékán köszöntője után négy tanári programon vehettek részt: Pölcz Ádámnál irodalmi vetélkedőn, Lénárd Andrásnál digitális miniprojekten, Árva Valériánál idegennyelvi bemutatón, Böddi Zsófiánál és Kerekes Valériánál pedig közös meseprogramon.
Ezután több állomásból álló csapatépítő játék várta a gólyákat a HÖK szervezésében. Később kötetlenebb programok következtek: társasjátékozás, beszélgetés és éjféli bátorságpróba, majd a nap közös tábortűzzel, énekléssel zárult. Különleges eseményként a hallgatók a közösségi térből átalakított hálóteremben tértek nyugovóra, majd másnap, a zenés reggeli torna után indulhattak órára.
A programot a nagy sikerre való tekintettel a tervek szerint október 12–13-án megismételik a felsőbb évfolyamok számára is.
Forrás: ELTE TÓK