EKÖP (korábban: ÚNKP) záró konferenciák absztraktkötetei

Az EKÖP-ösztöndíjpályázatok a felsőoktatásban részt vevő hallgatói és kutatói kiválóságot támogatják: olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben tanuló – hallgatók, valamint fiatal tudósok számára nyújtanak támogatást, akik felsőoktatási intézményükben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.
A pályázati portfólió 2020-ban kiegészült a Kooperatív Doktori Programmal, amely 2024-től szintén az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében működik tovább. Ez a program elsősorban az ún. STEM (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken kutató, vállalati kapcsolattal rendelkező doktori hallgatókat célozza.
A Program kezdete óta hagyományosan az ELTE adhatja ki a legtöbb ösztöndíjat.
Az Egyetem már a legelső pályázati ciklustól kezdve évente intézményi záró konferenciát szervez ösztöndíjasai számára,
hogy kiválóságai bemutathassák az ösztöndíjas időszak során elért kutatási eredményeiket. A konferenciát kezdetben személyes jelenléttel, majd 2020-tól online, minden érdeklődő számára nyíltan hozzáférhetően rendezik meg.
A korábbi intézményi záró konferenciák absztraktkötetei alább elérhetők:
2024–2025-ös ösztöndíjas időszak
2023–2024-es ösztöndíjas időszak
2022–2023-as ösztöndíjas időszak
2021–2022-es ösztöndíjas időszak
2020–2021-es ösztöndíjas időszak
2019–2020-as ösztöndíjas időszak
2018–2019-es ösztöndíjas időszak