Elektronikus zene szeminárium indult Szombathelyen

2019.03.11.
Elektronikus zene szeminárium indult Szombathelyen
Április végéig kéthetente az elektronikus zenéé a főszerep az ELTE Savaria Zenepedagógiai Tanszékén, ahol a klasszikus hangszereket a Liszt terem színpadán felváltják a szintetizátorok, a samplerek, éneklés helyett pedig beatboxolnak. A campus hallgatói szeminárium keretében ismerkedhetnek meg az elektronikus zene elméletével és gyakorlatával.

Napjainkban a fiatalok nagy része rendszeresen hallgat elektromos zenét, és erre az énektanároknak is reagálniuk kell, nem beszélve a pedagógusképző intézményekről, ha olyan tanárokat akarnak képezni, akik meg tudnak felelni a 21. század kihívásainak. Az ELTE augusztus elsejével megalakult új szombathelyi egysége, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) többek között a pedagógusképzés módszertani megújítását tűzte ki célul – ennek egyik eleme lehet az induló szeminárium is.

Honnan indult az elektronikus zene? Milyen technikai berendezésekkel kísérleteztek először? Hogyan fejlődött a technológiai háttere, és hol tart jelenleg? Az előadássorozat megismertet az elektronikus zene történetével, fejlődésével, adott korok meghatározó művészeivel, gépekkel és hangszerekkel, valamint betekintést ad az Ableton szoftver programba, a felvételkészítéstől a ‘’master’’-ig. Lesz workshop is, ahol közelebbről is megismerkedhetnek a résztvevők az analóg és a digitális világ találkozásával. Az előadásokat olyan ma is aktívan alkotó művészek tartják, mint Bernáthy Zsiga (BernathY), Krajczár Péter (New Level Empire), Lesinszki Dávid (BassLime), Mayer Petra (SoundWelle), Milkovics Mátyás (Neo) és Zsankó Péter (Slam Jr). A hangrendszerről a Lambda Labs gondoskodik.

Mindjárt az első alkalom izgalmasra sikerült: Milkovics Mátyás, a hazai elektronikus zene egyik emblematikus alakja bemutatta a teremint, az egyetlen olyan hangszert, amelyhez nem kell hozzáérni, hogy megszólaljon. Az első mai értelemben vett szintetizátort különleges hangszerekből álló gyűjteményéből hozta magával, és meg is szólaltatta. A Neo alapító frontembere elmondta, az elektronikus hangzás formabontó kísérletekre ösztönözte annak idején a zeneszerzőket: kipróbálták például, milyen hangok jönnek létre, ha mikrofonokat lóbálnak hangfalak felett. Új stílusú zenékkel kísérletezett többek között a Philips is, laboratóriumában született meg a Delta című tévéműsor főcímzenéjeként ismert zeneszám, a BBC stúdiójából pedig a Doctor Who főcímdala került ki.

A szeminárium ötletgazdája Mayer Petra, aki a számítógépes zeneszerkesztésről tartott gyakorlati bemutatót egy szoftver segítségével. Meggyőző érvek hangzottak el amellett, miért a saját zenei ötletek felhasználását részesítsék előnybe az elektronikus zene szárnypróbálgató kedvelői a készen megvásárolható hangminták helyett.

Mayer Petrának a Nemzeti Kulturális Alap egyik pályázata segített a szeminárium megszervezésében. A zenész kidolgozta a kurzus részleteit és partnerként megnyerte hozzá a zenei tanszéket, amely pedagógusokat is képző tanszék lévén szívesen adott helyet a kezdeményezésnek. Mint Pozsonyiné Falusi Anikó, a Savaria Zenepedagógiai Tanszék megbízott vezetője elmondta: „az innováció, a játékosság és a belső motiváció legyenek a pedagógusok kulcsszavai, ha a z- és az alfa-generáció érdeklődésével is lépést akarnak tartani. A hazai tanárképzést tartalmilag is modernizálni kell ahhoz, hogy szakmailag felkészült, 21. századi pedagógusok kerüljenek ki a felsőoktatási intézményekből.”

A második szemináriumon Krajczár Péter (New Level Empire) a populárisabb elektronikus zenei hangzásról beszélt, míg Lesinszki Dávid (BassLime) a mikrofontechnikáról osztotta meg tapasztalatait, és megmutatta, hogy emberi hangból is fel lehet építeni egy teljes dalt.

Az előadásokat kéthetente hétfőnként tartják a Zenei Tanszéken, legközelebb március 18-án 16:00-kor várják az Electronic Music University régi és új hallgatóit. 

Facebook

Forrás: ELTE SEK