Életfa Emlékplakettet kapott Márton Mátyás
Nagy István agrárminiszter augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban kitüntetéseket és innovációs díjakat adott át. Mint nyitóbeszédében kiemelte, azokat köszöntjük a nemzeti ünnepen, akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak, valamint hivatásukkal, életútjukkal követendő példát állítanak a felnövekvő nemzedékek számára.
A kitüntetettek között van Márton Mátyás térképész professzor is, akinek innovatív és más tudományágakat is inspiráló térképtervezési és -szerkesztési szakmai munkája mellett oktatási tevékenysége iskolateremtő. 1974-ben szerzett geofizikus, 1975-ben kartográfus oklevelet az ELTE-n. 1974 szeptemberétől a Kartográfiai Vállalatnál térképszerkesztőként dolgozott, emellett geokartográfiai kutatási munkákat vezetett. 2010-ben védte meg A Világtenger címmel benyújtott akadémiai doktori értekezését. 1992-től dolgozott az ELTE Térképtudományi Tanszékén, 2009-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 2013-ban elnyerte a professor emeritus címet. Az ELTE Földrajz–Földtudományi Doktori Iskolája térképész programjának alapító tagja.
Munkái közül az irányításával készített 40 cm átmérőjű, szétszedhető szerkezeti morfológiai Föld-modell, illetve ennek 1988-as angol nyelvű változata 1989-ben elnyerte a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) legjobb szemléltetőeszköz díját; A magyarok krónikája a Szép magyar könyv 1995 versenyen I. díjat, a III. Budapesti Könyvfesztiválon közönségdíjat nyert el; a Szép magyar térkép évente megrendezett versenyein 6 alkalommal volt díjazott; s egyebek mellett az 1956 eseményei 56 térképen és képeken című történelmi atlasza 2007-ben megkapta a HUNDIDAC Arany-, a National Geographic Diákatlasz a HUNDIDAC Ezüst-díját. A Virtuális Glóbuszok Múzeuma pedig 2009-ben III. díjat kapott a Digitális magyar térkép versenyen.
Az Életfa Emlékplakett kitüntetést az agrárminiszter a szakterületen több évtizeden át tartó tevékenységért adományozza, a polgári térképészet a mindenkori agrártárca alá tartozik.