Elhunyt Györgyi Kálmán

Summa cum laude minősítésű diplomájának megszerzése után, 1964-ben kezdte meg oktatói tevékenységét, 1979-ben nevezték ki docensnek. Nevéhez fűződik az 1979-ben bevezetett új jogi kari tanterv kidolgozása. Részt vett az 1971. évi Btk. novella előkészítésében, és 1974–78 között tagja volt az 1978. évi Btk.-t kidolgozó kodifikációs bizottságnak, koncepciót és javaslatot készített munkatársaival az akkor időszerű törvényhozási feladatok megoldására. 1984-ben megbízást kapott a művelődési minisztertől az oktatási törvényt szerkesztő bizottság vezetésére. Dolgozott az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Főosztályán is. A rendszerváltástól, 1990-től egészen 2000 tavaszáig töltötte be a legfőbb ügyészi posztot.
2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, emellett magas állami kitüntetésben részesült Németországban és Ausztriában is. Az Egyetem Szenátusa 2009-ben kiemelkedő szakmai, tudományos életútja elismeréseként Eötvös-gyűrűt adományozott neki, 2014-ben pedig az ELTE ÁJK ünnepi konferenciát szervezett tiszteletére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karával együttműködésben.
Temetéséről később intézkednek.