Elhunyt Haiman Ottó

2016.12.05.
Elhunyt Haiman Ottó
Életének 96. évében, 2016. november 10-én elhunyt Haiman Ottó, az ELTE Fizikai Intézetének tudományos tanácsadója. Haiman Ottó a Fizikai Intézet legrégebb óta dolgozó oktatója és kutatója volt: nagy tudásának, széles látókörének és nem utolsó sorban szellemi frissességének köszönhetően remek ötleteket, hasznos tanácsokat tudott adni a fiatalabbaknak.

Haiman Ottó 1920. december 29-én született Bécsben. Egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte, az ott frissen indult vegyész szakon. Az első évek után Budapestre került az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemre, kémia-fizika szakos tanárjelöltként. 1946-ban kapta meg bizonyítványát a vegyészi tanulmányok elvégzéséről, rá egy évre pedig megszerezte vegytan–természettan szakos tanári diplomáját. Közben, 1945 áprilisától díjtalan gyakornokként kezdett kísérleti munkát végezni a Kísérleti Fizikai Intézet laboratóriumában. Doktori értekezését 1950-ben védte meg.

1958-as megalakulásától kezdve az ELTE Atomfizikai Tanszékén dolgozott. Közben egy ideig részfoglalkozású állása volt előbb a KFKI Radiológiai Osztályán, majd 1960-1964 között a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban. 1952-ben megkapta az ELFT Schmid Rezső-díját. 1965-ben jelent meg Fenyves Ervinnel közösen írt, „Die Physikalische Grundlagen der Kernstrahlungsmessung” című német nyelvű könyve az MTA kiadásában, amelyre néhány évvel később megkapták az Akadémia Nívódíját. Oktató munkái közül kiemelkedett a vegyész hallgatóknak sok évtizeden át tartott fizika kurzusa.

Nyugdíjasként továbbra is részt vett először még az Atomfizikai Tanszéknek, majd 1997-es megalakulása óta egészen a legutóbbi időkig a Biológiai Fizika Tanszéknek, valamint Vicsek Tamás MTA-kutatócsoportjának munkájában. Haiman Ottót az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2007-ben a Pro Universitate Emlékérem arany fokozatával tüntette ki.

Amellett, hogy cikkeket írt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat lapjába, a Fizikai Szemlébe, annak tartalomjegyzéke fél évszázadon át az ő fordításában jelent meg – a magyar mellett – angolul, németül és oroszul. A Fizikai Társulat érdekében sok évtizeden át kifejtett munkájáért idén megkapta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Eötvös-plakettjét.

Haiman Ottót az ELTE Természettudományi Kara saját halottjának tekinti.