Elhunyt Huszár Tibor

2019.11.04.
Elhunyt Huszár Tibor
Huszár Tibor Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, az értelmiségszociológia kiemelkedő kutatója 2019. november 2-án hunyt el. 

Huszár Tibor 1930-ban született, 1960-ban védte meg a neveléstudományok kandidátusi, 1976-ban a szociológiai tudományok akadémiai doktori értekezését. 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett, később az Athaeneum Bizottságban is dolgozott. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 2003-ban Széchenyi-díjban részesült. 1960-ban kezdett dolgozni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán adjunktusként. 1969-tól egyetemi docens, 1977-től egyetemi tanár. Az 1983-ban megalakult Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet alapító igazgatója – ezt a tisztségét 1992-ig viselte. Az egyetem 2001-ben Huszár Tibornak professor emeritusi címet adományozott.

Huszár Tibor elvesztésével a magyar szociológia egy rendkívüli, iskolateremtő gondolkodóval lett szegényebb. Nevéhez fűződik az egyetem Szociológia tanszékének megalapítása, majd pedig a Szociológiai Intézeté, amely elődje volt az ELTE mai Társadalomtudományi Karának. Az ELTE Társadalomtudományi Kar közössége fájdalommal osztozik a hozzátartozók gyászában és Huszár Tibort saját halottjának tekinti.

Temetése 2019. november 22-én 14 órakor lesz a Fiumei úti sírkertben.

2006-ban a professzor tartotta a Pázmány-napi tudományos előadást az ELTE-n, ennek írott változata itt olvasható.

A 2010-ben, az ELTE 375. születésnapjára készült Tudósportrék sorozatban Huszár Tiborral is készült egy beszélgetés (beszélgetőtárs: Somlai Péter), amely alább megtekinthető.

ELTE TáTK

Borítókép forrása: 24.hu