Elhunyt Kollár János

A fizikus az ELTE címzetes egyetemi tanára, az ELTE Szilárdtestfizikai Tanszék kihelyezett laboratóriumának vezetője volt.

Kollár János nemzetközileg elismert elméleti fizikus, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet igazgatója, az ELTE címzetes egyetemi tanára, az ELTE Szilárdtestfizikai Tanszék kihelyezett laboratóriumának vezetője 2011. január 13-án, életének 66. évében elhunyt.

Kollár János 1945-ben született Pécsett. 1970-ben az ELTE fizikus szakán szerzett diplomát, azóta az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetében dolgozott, 1998-tól az intézet igazgatója volt. 1976-ban egy évet Dániában töltött a National Research Establishment Riso vendégkutatójaként, 1981-83 között a stuttgarti Max Planck Institut für Festkörperforschungban kutatott két éven át. A fizikai tudomány doktora címet 1988-ban kapta meg. 1990 óta az ELTE címzetes egyetemi tanára. 2010-től az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

Temetése 2011. január 28-án, pénteken 14 órakor lesz a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (Kerepesi temető).

2011.01.19.