Elhunyt Kovács Sándor Iván

2019.12.12.
Elhunyt Kovács Sándor Iván
Az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék korábbi vezetője, a József Attila-díjas irodalomtörténész-kritikus, a Tiszatáj, a Kortárs, az Irodalomtörténet, majd Irodalomismeret folyóiratok szerkesztője hosszan tartó betegség után életének 83. évében december 9-én halt meg.

Kovács Sándor Iván 1937-ben született, 1971 óta az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék oktatója, 1986–2007 között egyetemi tanára, 1994–2002 között tanszékvezetője volt. 1971–1977 között a Kortárs főszerkesztő-helyettese, felelős szerkesztője, 1977–1982 között főszerkesztője volt. 1985–1990 között a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára volt, 1991–2007 között elnöke, 2007 óta tiszteletbeli elnöke. 1985 óta a Zrínyi Könyvtár szerkesztője. 1990 óta az Irodalomismeret felelős szerkesztője, 1993 óta főszerkesztője. Fő kutatási területe a XVII. századi magyar irodalom és Zrínyi Miklós munkássága.

Kiss Farkas Gábor, a Tanszék jelenlegi vezetője búcsúztatja:

„Aki valaha találkozott vagy beszélt vele, emlékezni fog rá és történeteire. Magyar szakos hallgatók generációi tudták, tudják Szegeden és Budapesten álmukból felkeltve azokat a Zrínyi-sorokat, hogy »Vas vármegye füstöt vetett, füstölög«, vagy »ha disznó túrná is ki az embert, csak ember légyen«.

Minden félévben a Pesti Barnabás utca és a Múzeum körút előadóiban mennydörögtek a Vitéz hadnagy szavai, hogy a »Magyar vitézeknek dicsősséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkeinek árnyékjai, az kik egyik világ szegletirül az másikra vitézséggel vezették a magyarokat, és egyik tengertül a másikig sok száz esztendeig csináltak kard élivel békességes megtelepedést nekik, nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is«. Amíg tehette, egy pillanatra nem alhatott, egy percre nem nyugodott ő sem.

Most az »irigy idő« nem hagyta neki, hogy megérje szeretett Zrínyije születésének négyszázadik évfordulóját. Isten, mikor a szigeti Zrínyi sorsát mérlegeli az eposz elején, azzal vigasztalja a szolgája halála miatt búslakodó angyalokat:

»Ostorom szolgámra nem tiltom hogy szállyon,
Melynek nem kel törödny semmit halálon,
Akarom néki könnyebségére szállyon,
Es lelkének hüvösülésére állyon.«

A »refrigerium animi«, a »lélek hüvösülése«, amit költője ígért a földi szenvedések után, neki is osztályrésze lesz immár”. 

Forrás: ELTE BTK