Elhunyt Samu Mihály

Samu Mihály (1929–2015) az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, majd a Karon oktatott, 1951-től mint gyakornok, 1964-től mint docens, 1968-tól mint egyetemi tanár. 1964 és 1993 között az Állam- és Jogelmélet Tanszék vezetője volt. 1962-ben lett az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1975-ben akadémiai doktora. Az 1960-as évek elején a Művelődési Minisztérium jogi kari referense volt és jelentős szerepe volt abban, hogy a jogi karokon az oktatásba bevezették a szociológiát és a kriminológiát.

A szocialista jogrendszer tagozódásának alapja (1964) című monográfiájában elutasította azt a felfogást, amely szerint a jogágakat az azonos társadalmi viszonyokat szabályozó jogi normák alkotják és ezzel szemben a jogrendszer tagozódásának az alapját a magatartási szabályok eltérő tartalmában és formájában, vagyis a jogalanyok eltérő jellegű magatartásának különböző módszerekkel történő szabályozásában látta. Az 1960-as évek közepén előadásaiban és tanulmányaiban határozottan bírálta a dogmatikus sztálinista államelméletet, hangsúlyozva az állam viszonylagos önállóságát és a szocialista állam elidegenedésének a lehetőségét. Ezért abban az időben a hallgatók körében a legnépszerűbb oktatók közé tartozott. Szabó Imre negatív ábrázolásával szemben rámutatott Moór Gyula jogbölcseletének értékeire. Doktori értekezésében megalapozott, majd több könyvében is kifejtett hatalomelméletében a dogmatikus államelmélet meghaladására, a politikaelmélet felé való nyitására törekedett, a jognak mint hatalmi jelenségnek a társadalmi integrációban játszott szerepét hangsúlyozta és a szocialista normativizmusnak a jogot a politika eszközének tekintő instrumentalizmusát bírálta. Munkásságának további említendő eleme a jogpolitika mint közvetítő szféra önállóságának a hangoztatása, a jogpolitika tudományos megalapozásának a lehetősége és szükségessége és ezáltal is a voluntarizmus elutasítása. Ezen az elméleti alapon már az 1980-as évek közepén egy kisebbségi törvény megalkotásának szükségességét hangoztatta. Ez a törekvése – tevékeny közreműködésével – csak a rendszerváltás után valósult meg. Az 1990-es évek elején nagy szerepet játszott a kar német egyetemekkel való szakmai kapcsolatainak kiépítésében.

Munkásságának elismeréseként többek között Szent-Györgyi Albert-díjat, Deák Ferenc-díjat és Pázmány Péter felsőoktatási díjat kapott.

ELTE ÁJK / MTI