Elhunyt Szendrei Julianna

2013. január 13-án, életének 65. évében elhunyt Szendrei Julianna, az ELTE TÓK tanszékvezető főiskolai tanára. Temetésére 2013. február 12-én 11:00 órakor kerül sor a Rákoskeresztúri új köztemetőben (Bp. X. Kozma utca 8–10.).

Szendrei Julianna 1971-ben végzett az ELTE TTK matematika-fizika tanári szakán, 1970-től dolgozott az Országos Pedagógiai Intézetben. 1993-ban szerzett egyetemi doktorátust, 1995-ben PhD fokozatot matematikából az ELTE-n. 1991-től a Budapesti Tanítóképző Főiskola Matematika Tanszékén, 2000-től az ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai Kar Matematika Tanszékén folytatta munkáját, tanszékvezető főiskolai tanárként. 1977-tól volt tagja a CIEAEM Nemzetközi Matematikatanítási Bizottságnak, 1988–1992 között a bizottság alelnöke, 2003-tól elnöke volt. Munkáját 1998-ban „Főiskoláért” kitüntetéssel (Budapesti Tanítóképző Főiskola), 2000-ben Széchenyi Professzori Ösztöndíjjal ismerték el. Fő kutatási területei: tanulási nehézségek a matematika tanulásában; a 6–12 éves korosztály matematikatanulásának problematikája; a matematikatanulás és az anyanyelv ismeretének kapcsolata; a munkaeszközök és a számítógép használata a matematikai fogalomalkotás folyamatában és a tanítóképzés módszertanának kutatása.
 
Szakmai életrajza

Trencsényi László búcsúzik

ELTE TÓK

2013.01.21.