2014. május 13-án, életének hatvanhatodik évében elhunyt Széphelyi F. György művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének nyugalmazott egyetemi adjunktusa. 2012-ben az Egyetem Szenátusa a Pro Universitate Emlékérem bronz fokozatát adományozta neki. Temetése 2014. május 24-én, szombaton 10.30-kor lesz az Új Köztemetőben (1108 Budapest, Kozma u. 8–10.).
Fotó: Halas IstvánSzéphelyi Frankl György (Széphelyi F. György) 1949. január 31-én született. A Kaffka Margit Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait. Szakterülete a művészettörténet-tudomány módszerei, a barokk művészet és a magyar újkor, valamint testvére, Hajas Tibor munkássága. Mint művészettörténeti tanulmányok, tanulmánykötetek, katalógusok szerzőjének, szerkesztőjének és fordítójának többek között olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Beke Lászlóval közös „Hajas Tibor 1946–1980” katalógus, „A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században” és „A művészettörténet tudománytörténete és módszerei” című könyvek, a Szabó Júliával közösen jegyzett „Művészet Magyarországon 1830–1870 I-II.”, a „Mnémoszüné – Aby M. Warburg válogatott tanulmányai” és a „Pogány-antik jóslás Luther korából” című kötetek.
A Művészettörténeti Intézet nevében Rényi András búcsúzott tőle
nekrológgal a BTK honlapján: „Generációja legragyogóbb koponyái közé tartozott. Az antik auktoroktól az újavantgárd akcióművészetig, a barokk emblematikától a századfordulós építészetig, a tudománytörténeti filológiától a legspecifikusabb bútorműves technikákig mindenben naprakész volt. Lenyűgöző filosz műveltség, hihetetlen memória, elképesztő terjedelmű és mélységű művészettörténeti szakértelem – és persze pedáns szövegmunka, kifejezéskészség, pazar nyelvtudás: aki csak kicsit is ismerte (és nagyon sokan ismerték), bizonyosan tudta róla, hogy mi mindenre lett volna hivatott. Keveset írt, de az rögtön alapvetésnek bizonyult: miközben a legnehezebb szerzőkkel bíbelődve csendben hatalmas szakfordítói életművet teremtett – saját előremenetelét, a személyes sikert nem ambicionálta. Érvényes volt, de érvényesülni nem akart. Akadémikusok között lett volna a helye, de csak hatvan évesen préselte ki magából a doktori címet – legendás védésén a csilláron is lógtak, amikor frenetikus tapsvihar fogadta opponenseinek adott egyórányi briliáns válaszelőadását. Kollégaként is, tanárként is szelíd volt, megértő és szolidáris: vagyis alapjában szabad és autonóm. Ezt hozta otthonról, a kritikus szellemű polgári családból, amely a Ferenciek terén lévő tágas lakásban támaszpontként szolgált a 60-as évek avantgárd fiataljai számára. Széphelyi Frankl György itt, a lázadó zseni testvérbáty Hajas Tibor árnyékában nőtt fel. Élete végéig hű maradt ehhez az egyszerre inspiratív és bénító eredethez: a lakáshoz is, a szellemhez is. A magyar kultúra, s benne a művészettörténész társadalom mától mérhetetlenül szegényebb, mint tegnap volt.”
