Elismerés az ELTECON képzésének

A professzor levelében az ELTECON két alumnusának felkészültségét is dicsérte: Csaba Dániel és Szőke Bálint a TáTK alkalmazott közgazdaságtan szakán végezték az alapképzést, később pedig Sargent hallgatói lettek a nagy presztízsű New York University közgazdasági PhD-programjában.
„Ahogy a minap megtudtam, ketten a legtehetségesebb diákok közül, Csaba Dániel és Szőke Bálint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultak, alkalmazott közgazdaságtan szakon. Bálint és Dániel a Doktori Iskola makroökonómia óráján kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az osztályban. A kurzus során szembe ötlött mindkét hallgató felkészültsége és pontossága, a közgazdasági problémák iránti rendkívüli érzékenysége, valamint az a nyitottság, amellyel a legkomolyabb szakmai kihívásokhoz is közelítettek. […] Szeretnék tehát gratulálni a képzés oktatóinak – továbbá megköszönni oktatói munkájukat, amellyel hozzájárultak Bálint és Dániel – és gondolom sok más hallgató – szakmai fejlődéséhez” – írta a professzor.
A levél teljes terjedelmében az ELTECON oldalán olvasható.