Elkészültek a BEBRAS informatikai verseny új feladványai
A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara 2011 óta rendezi meg minden évben az e-Hód online versenyt, amely múlt év végére – több mint 200 iskola közel 30.000 diákjával – Magyarország legnagyobb informatikai versenyévé vált. Mindez egy nemzetközi kezdeményezés, a BEBRAS informatikai- és számítógép-készség versenymozgalom része. Hazánkból Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke és a hazai főszervező, Pluhár Zsuzsa, az ELTE Média- és Oktatásinformatika Tanszék oktatója, az NJSZT Közoktatási Szakosztály elnöke vettek részt a BEBRAS májusi online workshopján.
Ezeken a találkozókon dolgozzák ki az egységes versenyfeladatokat, amelyeket aztán az egyes országok saját versenyeiken alkalmazhatnak. Idén a 11 szakmai csoport 273 feladatot gyűjtött össze, amelyek egy közös tárba kerültek, a tagországok szervezői ezek közül válogatnak majd az őszi országos fordulókhoz. Számos feladatot az ELTE Informatikai Kar hallgatói, leendő oktatói állítottak össze. Az elgondolkodtató, játékos feladatok mellé leírások is születtek, amelyek abban orientálnak, hogy egy kérdés milyen informatikai témát világít meg.
A BEBRAS minden országban alkalmazkodik a helyi körülményekhez és szokásokhoz. Van, ahol ez egy szűkebb körben meghirdetett diákolimpiai előválogató, máshol a pályaválasztási tanácsadáshoz használják. Van, ahol felhasználói ismeretekre is rákérdez a verseny, míg Magyarországon tisztán az informatikai gondolkodásra, problémamegoldásra ösztönző kérdések dominálnak. Nem az a cél, hogy mindenki programozó legyen, hanem hogy tudjon gondolkodni, aki jó a Hódon, még nem biztos, hogy automatikusan tovább tud lépni a következő informatikai versenyre, de azért azt biztosra vehetjük, hogy érdemes foglalkoznia az informatikával – foglalta össze Pluhár Zsuzsa.
A 2004-ben Litvániában, Valentina Dagienė professzor által alapított BEBRAS az élményszerű informatikaoktatást szolgálja motivációra építő versennyel. A cél az volt, hogy megtalálják azokat a diákokat, akik nem is tudják még magukról, hogy jók lehetnek az informatikában, de az algoritmikus gondolkodásban jól teljesítenek. A magyar kollégák 2010-ben csatlakoztak az első workshophoz, majd 2011-ben már meg is rendezték a versenyt. A közösség a 2010-es évek elején néhány európai ország egymást támogató informatikatanáraiból és az informatika oktatását kutatókból állt. Most 60 ország képviselői vettek részt az online workshopon, tavaly 46 helyen meg is rendezték a Bebras helyi változatát.
A jubileumi, tizedik e-Hódra októbertől regisztrálhatják tanáraik a diákokat. Idén november 9-től 20-ig tart a verseny, a tanárok választhatják ki, hogy a két héten belül melyik 45 perces órán versenyeznek a saját diákjaik. A tavalyi feladatok ebben a PDF-dokumentumban találhatók, a versenyről a BEBRAS nemzetközi honlapján és a magyar e-Hód oldalon olvashatók további részletek.
Forrás: NJSZT