Elkezdődött az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem

2016.08.03.
Elkezdődött az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem
Hosszú évtizedek óta hagyomány, hogy a nyár folyamán külföldi hallgatók népesítik be az ELTE Trefort-kerti campusát a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem alatt. Idén közel száz résztvevővel zajlik a nyári egyetem, a programok 2016. augusztus 1-jén indultak.

A megnyitón a nyári egyetem hallgatóit Erdődy Gábor nemzetközi ügyekért felelő rektorhelyettes, Borsodi Csaba, a Bölcsészettudományi Kar általános ügyekért felelős dékánhelyettese, valamint Szili Katalin, a BTK Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszékének habilitált egyetemi docense, a nyári egyetem szakmai vezetője köszöntötte, majd a jelenlévők a We Love Budapest előadásán rövid ízelítőt kaptak a Budapest által kínált kulturális és szabadidős lehetőségekből.

A nyári egyetemen 2016. augusztus 1-26. között négy héten át több csoportban tanulnak magyarul a résztvevők, a kezdő-újrakezdő szinttől a haladón át egészen a mesterszintig, oktatóik az ELTE BTK Magyar mint Idegen Nyelv Tanszékén végzett nyelvtanárok. Emellett változatos előadásokat hallgathatnak az ELTE oktatóitól a magyar kultúra, történelem és művészet különböző korszakaiból. Délutánonként és hétvégenként pedig a hallgatók szabadidős programok, szervezett séták, múzeumlátogatások és egynapos kirándulások keretében ismerkedhetnek meg Budapesttel és Magyarországgal.

Az idei rendezvény közel száz hallgatót fogadott az ELTE huszonhét országból, a világ minden tájáról. A legtöbben Németországból, Kínából, az Egyesült Államokból, Ukrajnából, Nagy-Britanniából, Japánból és Lengyelországból érkeztek.