Elnököt választott az EDÖK

2017.12.12.
Elnököt választott az EDÖK
Az ELTE Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat 2017. december 1-jén elnökválasztást tartott: a megválasztott elnök újra Szabó Katalin, az Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza, mandátuma egy évre szól.

Szabó Katalin értékelte az EDÖK előző évét és beszámolt elnökjelölti programjáról is. Kifejtette, hogy a doktorandusz önkormányzat sikeresen működött együtt a rektori és a kancellári kabinettel, megerősödött a szervezet struktúrája, javítottak a kommunikáción, valamint gyakoribbá tették küldöttgyűléseiket is.

Beszámolójában összefoglalta az elmúlt év fontosabb tudománykommunikációs projektjeit, felvázolta a más egyetemi doktorandusz önkormányzatokkal való együttműködés lehetőségét, és kitért a jövőbeni feladatokra is. Ezek között a költségvetés javítását és a részönkormányzatok működésének megkönnyítését említette.

Az ülésen az új elnök mellett az EDÖK egyetemi delegáltjait és bizottsági tagjait is megválasztották. A teljes jegyzőkönyv elérhető az ELTE EDÖK honlapján.