Első helyet szerzett az ELTE csapata a CheckINN versenyen

2021.02.02.
Első helyet szerzett az ELTE csapata a CheckINN versenyen
Magyarország és a Kárpát-medence aktív, hagyományőrző helyi programjainak szervezőit és résztvevőit köti össze újszerű módon az a projekt, amellyel a turisztikai innovációs versenyen 3 millió forintos támogatást kaptak az ELTE hallgatói. A magas minőségi elvárások szerint összeállított adatbázissal a hazai értéktérképet is gazdagítanák az ötletgazdák.

Lezárult a második CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny, amelyet 2020 szeptemberében hirdetett meg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA). A CheckINN Magyarország első olyan innovációs versenye, amelyik kifejezetten a turisztikai ötletekre fókuszál, az ágazat népszerűsítését, az innovatív gondolkodásmódot és a vállalkozói szellemet népszerűsíti a felsőoktatásban tanulók körében.

A kétfordulós versenyen egyetemisták indulhattak 3 fős csapatokkal. Az idei kihívásra több mint 70 csapat adta be a jelentkezését, ami 210 hallgatót jelent. Az ország minden részéről, összesen 12 egyetemről jelentkeztek. A második fordulóba 30 csapat jutott tovább, nekik részletesen ki kellett dolgozni az ötletüket. A benyújtott innovációs stratégiák alapján a zsűri 3 kategóriában 4 győztes csapatot hirdetett, amelyek 3–3 millió forintos díjazásban részesültek.

Az „Aktív turizmus” kategóriában az ELTE Már Minálunk csapata és a Budapesti Corvinus Egyetem Vízi Mozi csapata szerezte meg a megosztott első helyet.

A Már Minálunk (Posta Donát, Koór Levente és Gyimesi Soma) összeszokott csapat, tagjai nagy örömmel próbálták ki magukat a turizmus területén is. Innovatív projektjük helyi, főleg autentikus kézműves programok szervezőit és résztvevőit kötné össze szokatlan módon. "A jó program helyi, autentikus és aktív részvételt kíván. A gazdája pedig alig várja, hogy megoszthassa másokkal az örömöt, amit a foglalkozása, hobbija, szenvedélye jelent neki. A Már Minálunk.hu-nál a marketing tevékenységet átvállalva azon dolgozunk, hogy a programok szervezése a lehető legegyszerűbb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb legyen. Rajzoljuk együtt hazánk értéktérképét az utazók igényes beszámolóival és a helyi programgazdák sokszínű kínálatával!" – fogalmaznak honlapjukon.

Posta Donát a Gazdálkodástudományi Intézetgazdálkodás és menedzsment szakán, Koór Levente az Informatikai Kar programtervező informatikus szakán, Gyimesi Soma az ELTE SEK turizmus-vendéglátás szakán tanul. Koór Levente és Posta Donát a gimnáziumi éveikből ismerik egymást, és évek óta indulnak közösen hackathonokon, ötletversenyeke és innovációs kihívásokon, a legtöbb esetben eredményesen. Többek között tavaly megnyerték az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatát is.

„Hihetetlenül jó kezdeményezés a CheckINN! Végre egy verseny, ahol nem azt mérik, hogy rövid idő alatt ki mit tud elérni, hanem van idő a részleteket is kidolgozni – mondja a versenyről Koór Levente. – A többi díjazott projektet látva, nagyon erős mezőny jött össze idén, ezért még nagyobb megtiszteltetésnek érezzük, hogy első díjjal jutalmazták a munkánkat. A zsűriben a turisztikai szakma magasan jegyzett képviselői vettek részt, a tőlük kapott visszajelzés nagyon értékes számunkra.”

„A Már Minálunk elsősorban kulturális innováció. Turisztikai programgazdáink regisztrálhatják szolgáltatásaikat programnév, fotók, értékelések, időpont, időtartam, helyszín, leírás, létszám, ár, foglalási modul, egyéb instrukciók és ismeretanyag megadásával, amihez mi igényes vizuális megjelenést kínálunk. Vásárlóinktól így karnyújtásnyira kerülnek az azonnal foglalható programok, magyar pénztárcákhoz igazítva – mutatja be a szolgáltatást Posta Donát. – Jelenleg 

alulreprezentált Magyarország és a határon túli magyarság egyébként rendkívül gazdag helyi, autentikus, aktív programkínálata.

Küldetésünk, hogy ez a kínálat magas színvonalú adatbázisban legyen összegyűjtve. Kizárólag értékrendünknek, minőségi elvárásainknak megfelelő programok gazdáinak regisztrációját fogadjuk el. Ezzel megteremtjük a platform presztízsét és elnyerjük a vásárlók bizalmát a márka iránt, az adatbázisból pedig kiegészül Magyarország jelenleg is gazdag értéktérképe.”

A csapat az ötletversenyre készült projektet szeretné mihamarabb működő vállalkozássá fejleszteni. Tervük szerint addigra sok értékes programmal bővül majd a kínálatuk. „A következő időszakban pár fővel bővül a csapat, elkezdünk egy részletes piackutatást, amit intenzív fejlesztés fog követni. A béta teszteket követően pedig először egy soft piacra lépést tervezünk, ahol a felhasználói visszajelzések alapján még tovább finomítjuk a platformunk” – tette hozzá Posta Donát.

A Már Minálunk Facebook-oldala