ELTE IK: ugródeszka a csúcstechnológia világába
A magyar informatika január 21-én ünnepelte születésnapját, a Magyar Tudományos Akadémia Kibernetikai Kutatócsoportja 1959-ben ezen a napon helyezte üzembe a szovjet tervek alapján elkészült M-3 számítógépet. Az ELTE-n 1972-ben kezdődött el az informatikus szakemberek képzése, a három éves programozó matematikus szak 60 fős évfolyamokkal indult, akkor még a Természettudományi Kar berkein belül. A képzés gyors sikerét mutatja, hogy 1975-től már egyetemi diplomát adó programtervező matematikus szak is működött az egyetemen. 1985-ben megalakult az Informatikai Tanszékcsoport, 1992-ben a Komputeralgebra Tanszék, 1996-ban pedig az Információs Rendszerek Tanszék, az Informatikai Szakmódszertani Csoport és az Informatikai Csoport. 2003-ban a TTK Informatikai Tanszékcsoportja és a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék összeolvadásával a képzés kivált a Természettudományi Kar keretiből és létrejött az önálló Informatikai Kar Kozma László habilitált egyetemi docens vezetésével, aki két cikluson át írányította a kart.
Az ELTE Informatikai Kar csaknem háromezer hallgatójával a legnépszerűbb kar a programtervező informatikus szak iránt érdeklődő középiskolások körében. Népszerűségét mindenekelőtt az alapképzéstől a doktori képzésig ívelő, versenyképes tudást adó elméleti és gyakorlati oktatás minőségének köszönheti, de ugyanilyen fontos a támogatás is, amellyel hallgatóit az eredményes előmenetelben segíti. Több mint százfős, magasan kvalifikált és jelentős ipari-innovációs tapasztalattal rendelkező oktatói kar, valamint modern számítógépes laboratóriumok sora szolgálja a hallgatók szakmai felkészülését.
Az ipari együttműködésben felállított kutatólaborokban egyetemi körülmények között modellezik egy munkahelyi kutató-fejlesztői környezet működését.
Az elsőévesek beilleszkedését oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez az első éveseknek.
Ma még senki nem láthatja pontosan, hogy az egyre gyorsuló technológiai fejlődés milyen irányokat vesz a távolabbi jövőben. Az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a legfontosabb megatrendek az automatizált vezetés, az elektromos autók, a „big data” és real time rendszerek, új hálózati architektúrák, intelligens rendszerek, szenzorok területén várhatóak. A meghatározó trendeket az ELTE IK hallgatói speciális fókuszú, az adattudomány és mesterséges intelligencia mellett a kiberbiztonság, a Fintech és az Ipar 4.0 technológiáira összpontosító mesterképzéseken tanulmányozhatják, melyek belépőt jelentenek a csúcstechnológiai cégek világába. Az egyik legújabb program, az önvezető autózást középpontba állító Autonómrendszer-informatikus mesterképzés 2018-ban indult. Ipari partnereivel az ELTE Informatikai Kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak.
Informatikai és kommunikációtechnológiai területen európai egyetemek és vállalatok együttműködésében kínál mester- és doktori képzéseket az EIT Digital Master School Budapest az ELTE vezetésével társult tagként csatlakozott az uniós innovációs csúcsszervezethez, majd 2017-ben elnyerte a teljes jogú partneri státuszt. Az EIT Digital mesterképzésének célja, hogy a digitális technológia kulcsfontosságú területein szerteágazó innovációs és vállalkozói ismeretekkel rendelkező, kiváló műszaki szakembereket képezzen. A program kétéves nemzetközi mesterképzést kínál két európai egyetemen, melynek elvégzésével kettős diplomát és EIT Digital vállalkozói oklevelet is szereznek a hallgatók.
Forrás: ELTE IK