ELTE-s díjözön Egerben

2019.05.06.
ELTE-s díjözön Egerben
Hallgatóink 21 első, 16 második és 10 harmadik helyet szereztek a 2019-es OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában.

Idén az egri Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Kar adott otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójának, ahol 43 tagozatban összesen 270 pályamunkával versenyeztek a hallgatók. A témakörök felölelték a fizika, a földtudományok és a matematika legizgalmasabb részleteit, innovatív eredményeit olyan területeken, amelyekről néhány évtizede még nehezen volt elképzelhető, hogy OTDK-s kutatások témái lehetnek. A rendezvény összekapcsolta a tehetséges hallgatókat, témavezetőket, kutatókat, akadémikusokat és minden olyan érdeklődőt, aki magáénak érzi a tehetséggondozás ügyét. Kötetlen szakmai konzultáció, illetve számos kulturális, sport és szabadidős program is kísérte a konferenciát, amelynek fővédnöke Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, védnöke Kónya Erika, az EKE Természettudományi Kar dékánja volt.

Az ELTE hallgatói kiemelkedően szerepeltek a szekcióban: 21 első, 16 második és 10 harmadik helyezést szereztek. Emellett tízen különdíjat, kilencen kiemelt különdíjat vehettek át, tizenöten pedig a zsűri dícséretében részesültek. Hallgatóink különösen jó eredményeket értek el a Földtudományi alkalmazások, a Gazdaságföldrajz, illetve a Gráfelmélet és kombinatorika tagozatban.

Absztraktkötet
Részletes eredmények