ELTE-s eredmények a műszaki szekcióban
A hétvégén tartották a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójának záróünnepségét. A szekció házigazdája idén a győri Széchenyi István Egyetem volt. Az ELTE Informatikai Kar szombathelyi hallgatói két díjat is elhoztak a megmérettetésről.
A Gépgyártástudomány és -technológia 1 tagozatban Hervai Dávid Dominik harmadéves gépészmérnök hallgató Abrazív vízvágás numerikus modellezése című dolgozatával I. helyezést ért el, témavezetője Safranyik Ferenc, az ELTE Savaria Műszaki Intézet egyetemi docense volt.
Az Additív Technológiák Tagozatban megosztott II. helyezést ért el Magyarics Norbert harmadéves gépészmérnök hallgató, dolgozatának címe 3D nyomtatott rétegek közötti adhézió kísérleti vizsgálata, a témavezetők Andó Mátyás és Safranyik Ferenc egyetemi docensek voltak.
A 35. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának részletes eredményei ebben a PDF fájlban olvashatók.
Az idei Műszaki Tudományi Szekció munkáját a Savaria Műszaki Intézet több oktatója is segítette. Fekete Gusztáv zsűrielnökként foglalt helyet a Biomechanika, biomechatronika tagozatban, egyéb tagozatokban pedig zsűritagként vett részt Sidor Jurij, Kollár László, Andó Mátyás, Borbély Tibor, János Endre és Safranyik Ferenc. A szekció záróünnepségén a hagyományok szerint átadták a stafétát: a 36. OTDK Műszaki Tudományi Szekció rendezési jogát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyerte el.
Forrás: OTDK, Szombathelyi Gépész