ELTE-s ezüstérem a biológiai diákolimpián

Hazánk 16. alkalommal vett részt a rangos középiskolai biológia versenyen, amelynek fordulóit az Ataneo de Manila Egyetemen rendezték. A megmérettetés idén is elméleti és gyakorlati feladatokból állt. A rendszertani és ökológiai feladatban a Fülöp-szigeteken élő halak anatómiai és ökológiai sokféleségét vizsgálták a versenyzők. Az orvosbiológiai gyakorlaton diagnosztikai vizsgálatokat végeztek, és ezek eredménye alapján a lehetséges gyógymódokat kellett megadniuk. A mikrobiológia laborban humán patogén kórokozók azonosítása volt a feladat, míg a molekuláris biológiai vizsgálatok során egy parazita féreg genetikai elemzését végezték el a résztvevők.
A versenyen hazánk négy fős csapatának minden tagja a mezőny első felében végzett, és ezzel két ezüst- és két bronzérmet szerzett. A csapatot Bán Sándor, dr. Erős-Honti Zsolt, Seres Ádám Zoltán és Szabó Bence Farkas középiskolai tanárok vezették, Bán Sándor csapatvezető tehetséggondozó munkáját az IBO Vezető Testülete a Tomas Soukup-díjjal ismerte el.
A csapat tagjai:
- Káldy Fruzsina - ezüstérem (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
- Pintér Benedek - ezüstérem (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
- Kertai Márton, Nyeste Norbert László - bronzérem (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium)

Forrás: MTI NKT / Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete
Borítókép: Tudományos Olimpikonok