ELTE-s siker a HSUP-on

2022.06.21.
ELTE-s siker a HSUP-on
Két hallgatónk ötletét is megvalósításra érdemesnek tartotta a zsűri Magyarország első online egyetemi startup kurzusán. Az egyadagos cukorszirup és az online jogi mikrotanácsadás befektetők előtt is bemutatkozhat.

A napokban fejezte be második tanévét a Hungarian Startup Program. Az ELTE-n a 2021/2022-es tanévben is népszerű volt a program, mintegy 120 hallgató csatlakozott a képzéshez. Az első félévben benyújtott ötletek közül a szakmai zsűri javaslata alapján hat csapat dolgozott tovább az ötletén, és a képzést egyénileg folytatókkal együtt 58 hallgató részesült ösztöndíjban. A projektek olyan témákban mutattak fel innovációt, mint a tudatos bőrápolás, céges autók útnyilvántartása, éttermi asztalfoglalás, közösségi eseményszervezés.

A zsűri nagy tetszéssel fogadta a 30perc.hu projektet (Bíró Bence ötletét), amely online jogi mikrotanácsadás keretében chatbottal válaszoltat meg kérdéseket, majd az ügyfél egy jogásszal konzultálhat a megoldásról bankkártyás fizetés mellett. Szintén kiemelkedett a mezőnyből a SugartoGo (Németh Zsófia ötlete), amely olyan egyadagos, újrahasznosítható csomagolású cukorszirup piacra vitelét cé­lozza, amely hideg italokban is jól oldódik, és kompakt kivitelének köszönhetően bárhol használható.

Az NKFIH által életre hívott HSUP az ország első online egyetemi startup képzése, célja az egyetemisták megismertetése az innovációval, a modern vállalkozói ismeretekkel. A két féléves, szabadon választható tárgy első félévében az innovatív gondolkodásmód, a startup világ megismerése a cél, a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás sajátítható el. A HSUP nagy előnye, hogy az ország különböző egyetemeiről különböző szaktudással, tapasztalattal rendelkező diákok kerülhetnek egy csapatba, a legjobbak pedig inkubátorok, befektetők előtt mutathatják be ötletüket további finanszírozás céljából.

Forrás: innotéka