ELTE-s sikerek az OFKD-n
A XVIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát (OFKD) a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara rendezte meg 6 tudományos szekció keretében, többek között azzal a céllal, hogy bátorítsa és elismerje a kutatás iránt érdeklődő hallgatókat. Az ELTE TTK hallgatói nagy számban képviselték egyetemünket, kísérletes munkájukról írt dolgozatukat és a kapott eredményeket bemutató rövid előadásukat számos elismeréssel és díjjal jutalmazták a szakterületi zsűrik.
Az Éghajlatváltozás és globális környezeti problémák szekcióban Barna Zsófia Órás hőmérsékleti adatokra épülő rácsponti adatbázisok létrehozásának módszertana és az adatsorok összehasonlító elemzése című dolgozatával 1. helyezést, Simon Csilla Hőhullám-osztályozás kidolgozása, tendenciaelemzés című kutatásával 2. helyezést szerzett. Bordi Sára Extrém szelek és a hozzájuk kapcsolódó időjárási események elemzése Magyarországra című prezentációját a zsűri különdíjjal jutalmazta. A Földtudományok szekcióban Bodóczy Iliana Dimitrula Napelempanelek felületén megtapadó szennyeződések vizsgálata című dolgozatával 2. helyezést ért el. Valamennyien az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet hallgatói.
Az ELTE Biológiai Intézet hallgatói közül a Természetvédelem szekcióban 1. helyen végzett László Márk A regionálisan veszélyeztetett szép hegyisáska (Arcyptera fusca) aktív magyarországi védelmének megalapozása és kezdeti lépései című munkájával. A Környezeti mikrobiológia és technológia szekcióban 2. helyezést szerzett Lengyel Petra A kukorica gyökérkolonizáló endofiton gombáinak jellemzése élőhelyadaptációs vizsgálatokhoz című kutatásával. A Biodiverzitás szekcióban Enkhbileg Enkhjin The life of a leaf. Plastid differentiation and photosynthetic activity in horsechestnut buds and leaves című prezentációjával különdíjat nyert.