ELTE-s sikerekkel tért vissza a KEK
A koronavírus-járvány miatt 2021-ben március helyett október 14–16. között rendezte meg a BEAC és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. Az 12. alkalommal szervezett eseményre a budapesti és vidéki egyetemek mellett többen érkeztek Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről.
A kupa megnyitójára október 14-én került sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusán. Az eseményen megjelent Koltay András, az NKE rektora, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakk Szövetség elnöke, a BEAC alelnöke, Murai László, a HÖOK elnöke, valamint Kovacsics Anikó, a Ferencvárosi Torna Club 141-szeres magyar válogatott kézilabdázója.
Kelemen Hunor a KEK védnökeként üzente a résztvevő egyetemistáknak: "sokat nyernek azzal, hogy ilyen széles körből vesznek részt a kupán, amelynek nemcsak hagyománya, hanem jövője is van.”
A Ferencvárosi Torna Club az esemény szakmai partnereként aktívan szerepet vállalt a KEK szervezésében. Jegyeket biztosított a kézilabda BL, valamint a labdarúgó bajnoki mérkőzésekre. Emellett a hallgatók vezetett túrákon is részt vehettek a Groupama Arénában és a Fradi Múzeumban, illetve az FTC sportolói aktív résztvevői voltak a sporteseményeknek.
A multisport esemény az asztalitenisz, kosárlabda, röplabda, labdarúgás és futsal mellett idén először egészült ki futóversennyel. Az I. KEK Run főtámogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. volt.
A több száz futó között rajthoz állt többek között az FTC színeiben Kazi Tamás 34-szeres magyar bajnok középtávfutó, olimpikon, Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok úszó, olimpikon, Gulyás Michelle világbajnoki bronzérmes, junior Európa-bajnok, olimpikon öttusázó, valamint Farkas Dárius, a BEAC 6-szoros magyar bajnok hosszútávfutója.
A versenyt 5,5 km-en és 10 km-en a férfiaknál Kovács Attila (SZoESE), a nőknél 5,5 km-en Erdélyi Katinka (BEAC), míg 10 km-en Tüttő Júlia (BEAC) nyerte.
A 2021-as torna az ELTE-BEAC Pluhár István labdarúgópályán kezdődött, ikonikus BEAC–Műegyetemi FC párharccal. A rangadót a Műegyetemi FC nyerte 6-2-re.
A kosárlabdatornán az ELTE férfi csapata a második helyen végzett. A 4. alkalommal megrendezett röplabdatornán a nőknél és a férfiaknál is az ELTE zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál az ELTE- BEAC csapata 7., míg egyetemi futsal csapatunk 9. helyen végzett.
A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Lovász Tamás, a MLSZ Budapesti Igazgatóságának vezetője végezte el. A félidőben az BEAC cheerleader csapata szórakoztatta színes bemutatójával a közönséget.
A hagyománnyá vált jótékonysági gyűjtést idén is megtartották a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáinak szervezői. A kupán résztvevők nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket támogatnak idén is, így a Munkácsi 3. számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai számára gyűjtöttek sportfelszereléseket és adományokat.
Az esemény támogatói az Országgyűlés Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Ferencvárosi Torna Club, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az MVM CEEnergy, az OTP Bank, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség–Communitas Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a BÁV Zrt., a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a MAYER Pincészet, az ELTE HÖK, a Viwa Vitaminwater, a Manna ABC, a Joma és az ELTE Online.
A soron következő 13. KEK 2022. március első hétvégéjén újból közös sportolásra hívja – határok nélkül – valamennyi magyar egyetem hallgatóit.
A 12. KEK-en készült valamennyi fotó hamarosan elérhető a KEK Facebook-oldalán.