ELTE Sikerek: teltházas volt Lackfi János előadása

2018.03.05.
ELTE Sikerek: teltházas volt Lackfi János előadása
„Ez igen megtisztelő, köszönöm, szeretettel emlékszem az ELTE-s évekre, és örömmel jövök” – írta megkeresésünkre az ELTE Sikerek következő előadója. 2018. február 21-én Lackfi János író, költő, műfordító, szerkesztő, a BTK alumnusa volt az előadássorozat ötödik alkalmának vendége.

Az eseményre minden eddiginél többen, 250-en regisztráltak. Pataky Csilla ELTE alumni menedzser üdvözlője után Mezey Barna, Egyetemünk korábbi rektora, az Alumni Alapítvány elnöke köszöntötte az előadót és az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy nagy örömére szolgál, hogy az előadásra megtelt az Aula Magna. Kitért arra is, hogy az Alumni élet felpezsdülése azt mutatja, hogy jó tartozni egy ilyen közösséghez, az Alma Mater visszavárja a volt hallgatóit, büszke rájuk és meg akarja becsülni őket, és ez kölcsönös: a volt hallgatók is büszkék arra, hogy ide tartozhatnak, és viszik a hírét az Egyetemnek. Ezért állt az alumni kezdeményezés mögé, és nagyon örül annak, hogy ma egy ilyen kiváló alumnust köszönthet az Egyetem ismét a falai között.

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, 1996-ban szerzett diplomát az ELTE BTK magyar–francia szakán, majd 2003-ban doktori fokozatot. Előadásának elején elmondta, hogy megilletődötten állt fel az Aula Magna színpadára: eszébe jutott az első napja az egyetemen, amikor az évnyitó helyett inkább egy kocsmába ültek be egy sörre – így lett elegánsan ELTE-ssé avatva. Nem így képzelte az egyetemi életet: fordítani, írni szeretett volna, és majdnem abba is hagyta, azonban több tanárának köszönhetően – például Bárdosi Vilmosnak, aki el is jött meghallgatni – befejezte a tanulmányait. A tanárai a mai napig meghatározzák a gondolkodását: sokat tanult például Kenyeres Zoltántól, akihez a szakdolgozatát és a doktori disszertációját is írta, mindemellett Vajda Andrásra és az ő „csendjére” is szívesen emlékszik vissza, de Steiger Kornél és Szepessy Tibor is nagy hatással volt rá. Ferenczi Lászlónak és Lator Lászlónak még verset is írt: mindkettőt fel is olvasta.

Ezt követően arról hallhattunk, hogy mivel foglalkozott az elmúlt harminc évben. Ekkor lépett irodalmi pályára: azóta negyvenöt saját könyve jelent meg (huszonöt gyerek, húsz felnőtt), harmincöt műfordításkötete kétszáznál is több írótól. Először Vajda András javaslatára szonetteket fordított: nagyon szerette a műfordítást (a „gúzsba kötve táncolást”), később pedig – a belga ösztöndíja alatt – még franciául is írt verseket. A belga irodalom nagy hatással volt rá: a Lélek tájképei címmel jelentetett meg hat belga szürrealista költő verseiből egy válogatást.

Mivel művészcsaládból származik (szülei, Oláh János és Mezey Katalin mindketten írók, költők), Lackfi már gyerekkorától kezdve „szerelőaknából látta az irodalmat”: ennek pozitív és negatív hozadékai is voltak. Beszélt a „Lackfi” név történetéről, a saját magának írott meghatalmazásokról, melyekkel a honoráriumát vette fel, amíg 2007-ben hivatalosan is felvette a család a Lackfi nevet.  

Elmondta, hogy ma már nagyobb fordításokat nem vállal, egyet kivéve: Szabó T. Annával van egy közös sorozatuk, az „Ikertükör” a Képmás című magazinban. Minden hónapban lefordítanak mindketten egy kortárs külföldi verset: ezzel kapcsolatban készült egy játékkal is a közönségnek. Ezt követően az egyetemi oktatói pályafutásáról beszélt. Tizenhét évig tanított a Pázmány Péter Tudományegyetemen, többek között kreatív írást: erre nagyon büszke, mert sok fiatal költő volt a tanítványa. Elárulta azt is, hogy hamarosan megjelenik a „Levágott fül” című regénye, amelyen az elmúlt két évben dolgozott.

Az eseményen tiszteletét tette Borhy László rektor, Scheuer Gyula kancellár, Hudecz Ferenc, Mezey Barna,  Béres József, (aki az ELTE Sikerek következő előadója lesz április 11-én), Persányi Miklós és Turányi Tamás is. A teltházas előadásra Egyetemünk minden karáról, minden korosztályból érkeztek érdeklődők.

A személyes történetekben bővelkedő előadást rövidítve és teljes egészében is megnézhetik az ELTE Youtube-csatornáján!

Sorozatismertető

ELTE Alumni
Facebook

 

ELTE Sikerek Lackfi János

ELTE Sikerek Lackfi János

0

/

0

0

/

0