ELTE TÓK Mikulás-napi alumni találkozó

2019.01.01.
ELTE TÓK Mikulás-napi alumni találkozó
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Alumni tagozata és a Budai Képző Baráti Kör egykori hallgatói számára megszervezte szokásos Mikulás-napi találkozóját. Az esemény az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.

A Mikulás-napi rendezvény hosszabb múltra tekint vissza: a Tanító- és Óvóképző Kar elődje, a Budapesti Tanítóképző Főiskola egykori hallgatói által alapított Budai Képző Baráti Köre sok éve rendezi meg a találkozót, minden év december 6-án.

Az eseményt a kar vezetője, Dr. habil. Márkus Éva dékán nyitotta meg köszöntőjével, melyben ismertette a 2019-es jubileumi év tervezett rendezvényeit is. Az ELTE Alumni szervezet jóvoltából idén kávéval, üdítővel és aprósüteménnyel is meg tudták vendégelni egykori hallgatóikat. A találkozón az emlékezés mellett, kötetlen beszélgetésekben a tanítóképzés jövőjéről, a magyar pedagógia jelenlegi helyzetéről, valamint a pedagógusok egykori és mai feladatairól is szó esett. A sok évtizedes tapasztalattal rendelkező tanítók szemléletmódja, problémaértelmezése és meglátásai a mai képzés számára is fontos értékkel bírnak – ezért a hagyományos Mikulás-napi találkozó egyaránt fontos a generációk közötti személyes kapcsolatok és a szakmai kérdések szempontjából.

Az esemény meghívója

TÓK Mikulás-napi alumni találkozó

TÓK Mikulás-napi alumni találkozó

0

/

0

0

/

0