ELTE Tudománykommunikációs Verseny 2024

2024.05.02.
ELTE Tudománykommunikációs Verseny 2024
Az ELTE Kommunikációs Igazgatóság és a Tudománypolitikai Iroda felhívására ELTE-s hallgatók és doktorok jelentkezését egyaránt várják. 

Az open science (nyílt tudomány) korában a  kutatói karriernek egyre hangsúlyosabb része a tudománynépszerűsítés. Az ELTE felhívása azoknak szól, akik szeretnék  a szélesebb közönséggel is megosztani tudományos eredményeiket.

A pályázatra junior korcsoportban alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók, szenior korcsoportban doktori hallgatók, doktorvárományosok, valamint az ELTE PhD-fokozattal rendelkező oktatói, kutatói jelentkezhetnek, emellett az ÚNKP, a KDP vagy DKÖP ösztöndíjasai külön kategóriában is összemérhetik tudásukat. 

A jelentkezőknek egyszerű, közérthető stílusban össze kell foglalniuk kutatási témájukat 1 A4-es oldal (kb. 3500 leütés) terjedelemben, majd egy maximum 5 perces videóban érdekes és meggyőző módon be kell azt mutatniuk a zsűri számára. A videó akár telefonnal is készülhet, és a pályázón kívül nem szükséges más szereplőket is megszólaltatni benne.

A pályamunkákat a közérthetőség, a figyelemfelkeltés, a téma érdekessége és az információátadás minősége alapján értékeli az ELTE Kommunikációs Igazgatóság és az ELTE Tudománypolitikai Iroda munkatársaiból álló zsűri, amelynek elnöke Darázs Lénárd, az egyetem általános ügyekért felelős rektorhelyettese.

A legjobb pályázatok témáiból az ELTE Kommunikációs Igazgatóság professzionális minőségű tartalmakat (videót, podcastet, social posztot, cikket) készít, a fődíj egy JBL Tune fülhallgató.

A pályázatokat legkésőbb 2024. május 31. éjfélig kell beküldeni e-mailben úgy, hogy a levélben a tudományos cikk csatolt dokumentumként, a videó pedig valamely online tárhelyre mutató letöltő link formájában szerepel.

A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy nyertes pályázata esetén az abból készült tartalom az ELTE honlapján, valamint egyéb nyilvános felületeken megjelenik.

Versenyfelhívás