Emelt szintű technikusképzés indul Szombathelyen

2022.02.08.
Emelt szintű technikusképzés indul Szombathelyen
Együttműködési megállapodást írt alá az ELTE IK Savaria Műszaki Intézet és a Vas Megyei Szakképzési Centrum. Vas megyében elsőként a Gépipari Technikumban 2022 őszén kezdhetik meg tanulmányaikat a fiatalok az okleveles gépésztechnikus szakon.

A diákok az ötéves képzés során a középiskola és az Egyetem által közösen kialakított, emelt szintű szakmai program alapján szerezhetnek szakmát és érettségit, majd tanulmányaikat akár felvételi nélkül folytathatják a Savaria Műszaki Intézetben. Ahogy Hende Csaba országgyűlési képviselő megjegyezte, az együttműködéssel új életpályamodell indul útjára.

Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja arról beszélt, hogy a gépésztechnikus-képzés elindításával Szombathelyen

teljessé válik a képzési kínálat a technikusi szinttől a kutató fejlesztőig,

ami azt jelenti, hogy a térség versenyképessége megnő ezen a területen. A Savaria Műszaki Intézetben 2021 óta európai rangú, kettős diplomát adó, angol nyelvű mesterképzés is folyik, hallgatóinak több mint huszonöt százaléka külföldi, ez egy nemzetközi képzési hely – hangsúlyozta a dékán.

Rettegi Attila, a Vas Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója az Ipar 4.0 kifejezéssel leírt új kor automatizált világáról beszélt, amelyben új képességekre lesz szükség, és ehhez a közép- és felsőfokú oktatás összehangolására van szükség.

A szakképzésnek igazodnia kell a gazdaság igényeihez, és ennek legjobb formája a duális képzés – mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár. – A technikusképzés elindulásával a duális képzés területén is új lehetőségek nyílnak meg, ami a gazdaságra is visszahat.

Szombathelyen 2015-ben indult el a duális gépészmérnök-képzés, most pedig a város egy újabb nagy lépést tesz előre – fejtette ki László Győző alpolgármester. "Részesei akarunk lenni a változásnak, a gazdaság megújításának" – tette hozzá.

A mostani fejlesztésben – éppúgy, mint korábban a gépészmérnök-képzés elindításában – jelentős szerepük van a régió vállalatainak – emlékeztetett Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott. A partnerintézmények nevében Gazdag András, a Schaeffler Savaria Kft. HR-vezetője köszönte meg az összefogást. 

A most aláírt együttműködési megállapodás többet között tartalmazza a tananyagfejlesztést és a tehetséggondozást, az oktatási és beiskolázási feladatok összehangolását is.