Emlékezetpolitika és ruszofóbia

2021.10.05.
Emlékezetpolitika és ruszofóbia
Húsz magyar és orosz kutató részvételével 2021. szeptember 30-án és október 1-jén konferenciát rendezett az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék.

A rendezvényt az egyetem rektora, Borhy Lászó akadémikus nyitotta meg. Orosz nyelven megtartott beszédében kiemelte: a konferencia a világban egyre terjedő emlékezetpolitikai diskurzusra reflektál, kulturális-tudományos teret nyitva a dialógus számára. A résztvevő idősebb kutatók tapasztalatának és a fiatalok friss gondolkodásának együttes ereje fellendülést fog hozni a tudományterületen – tette hozzá.

A konferenciát a pandémiai miatt többször elhalasztották, mert a szervezők a téma miatt is fontosnak tartották a személyes jelenlétet. Az ELTE-t képviselő kilenc oktató és doktorandusz az oroszok változó megítéléséről tartott előadást a különböző korszakokban, illetve aktuális emlékezetpolitikai kérdéseket elemzett. Az előadásokat valóban élénk vita követte, a szekcióüléseket pedig bensőséges díszvacsora zárta.

Az első napon sor került a Ruszisztikai Intézet Socius Honoris Causa címének átadására is. Ekkor vette át a tavaly megítélt elismerést Juhász József egyetemi tanár, korábbi tanszékvezető a budapesti műhely folytonosságának biztosítása terén végzett kiemelkedő munkájáért. Dmitrij Regyin jekatyerinburgi történész professzor a Ruszisztikai Intézet nemzetközi elismertségének hathatós elősegítéséért lett tiszteletbeli tag.

A szervezők a konferenciára időzítették a Ruszisztikai Könyvek sorozat 50. darabjának megjelentetését is. Nyikolaj Karamzin A régi és új Oroszországról című klasszikus művét Szvák Gyula professor emeritus, sorozatszerkesztő mutatta be.

Forrás: ELTE BTK