Erasmus+ 2020

2020.01.27.
Erasmus+ 2020
Február-márciusi határidővel meghirdették a 2020-as Erasmus+ pályázatokat európai felsőoktatási együttműködési projektekre.

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget, és pedagógusok, oktatók, oktatási és képzési szakértők, ifjúsági munkások mobilitását, a jó gyakorlatok cseréjére irányuló nemzetközi együttműködéseket és a szakpolitikai reformfolyamatot támogatja. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

Az Erasmus+ 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére. Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

2020-ban a következő felhívások keretében nyújtható be pályázat:

Felsőoktatási fejlesztési projektek

Ez a pályázattípus az Európai Bizottság által 1990 óta működtetett Tempus program folytatása, amely 2014-től az Erasmus+ programon belül működik tovább, célja, hogy támogassa a partnerországok felsőoktatásának modernizációját.
Benyújtási határidő: 2020. február 5.

Erasmus Mundus közös mesterképzések

A pályázattípus célja, hogy az európai felsőoktatási intézmények kimagasló színvonalú – közös, kettős vagy többes diplomához vezető – mesterképzéseket nyújtsanak a világ minden tájáról érkező hallgatók számára.
Benyújtási határidő: 2020. február 13.

Jean Monnet program

A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén, illetve a tudományos világ és a politikai döntéshozók közötti párbeszéd előmozdítása az EU országaiban és világszerte.
Benyújtási határidő: 2020. február 20.

Tudásszövetségek  

A pályázattípus a felsőoktatási intézmények és az üzleti szféra között alakuló nemzetközi eredmény orientált projekteket támogatja.
Benyújtási határidő: 2020. február 26.

Stratégiai partnerségek – felsőoktatási projektek  

A pályázattípus célja innovatív tartalmak, gyakorlatok, módszerek kidolgozása, fejlesztése és már létező vagy új termékek, innovatív ötletek intenzív disszeminációja, eredményeinek terjesztése.
Benyújtási határidő: 2020. március 24.

További információk: Erasmus+