Érdemrenddel tüntették ki Kiss Ádámot

2021.02.15.
Érdemrenddel tüntették ki Kiss Ádámot
Az Európai Egyetemi Sportszövetség február 11-én díjazta az ELTE TTK egykori dékánját, aki 8 évig volt elnöke a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetségnek. A fizikus professzor szerint a kitüntetés az egész magyar egyetemi sportközösségnek is szól az elmúlt évek kitartó munkájának elismeréseként.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség az Érdemrend (Order of Merit) elismeréssel azokat a személyeket díjazza, akik jelentősen hozzájárultak az európai egyetemi sport fejlődéséhez és népszerűsítéséhez. Az Érdemrend nemzetközi díjátadó ünnepségét 2021. február 11-én online formában rendezték meg. "A hallgatói sport egyetemeinken történt jelentős fejlesztése mellett különleges hangsúlyt fektettünk a nemzetközi versenyekre és együttműködésekre. Itt más versenyeket nem elfelejtve helyénvaló megemlíteni azt, hogy az Európai Egyetemi Sportszövetség Európai Egyetemi Játékait 2024-ben Magyarországon fogjuk megrendezni" – mondta a díjátadón Kiss Ádám professzor.

Kiss Ádám 2012-ben vette át a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, a MEFS irányítását. Vezetése alatt 2012-ben kidolgozták a Hajós Alfréd Tervet, amelyben 2020-ig határozták meg az egyetemi-főiskolai sport fejlődési irányait. Kiss Ádám elnöksége alatt épült ki az intézményi Sportiroda-hálózat. E hálózat eredményes működése segítette a verseny- és szabadidősport események szervezését, aminek köszönhetően a résztvevők létszáma is jelentősen növekedett. Kiemelkedő szabadidősport rendezvény az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS), melyet Magyarország a világ legnagyobb létszámú eseményeként szervezett meg és amelyet a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) jó gyakorlatként mutat be más országoknak. A hazai és nemzetközi egyetemi versenyeken is egyre nagyobb számmal vesznek részt a magyar egyetemi csapatok, kiemelkedő eredményeket elérve. A Szövetség tevékenységének köszönhetően 2012 óta rendszeresen hazánk adhat otthont nagy nemzetközi versenyeknek. A Sportszövetség munkájának elismeréseként 2015-ben a FISU legmagasabb kitüntetését, a Jean Petitjean-díjat nyerte el, 2019-ben Magyar Örökség-díjjal is kitüntették.

A sporttal való kapcsolat végigkísérte életútját. 1958-tól hat éven át a BEAC-ban kosárlabdázott. Az ELTE TTK dékánjaként sokat tett az egyetemi sportéletért, államtitkári megbizatása idején támogatta az egész magyar felsőoktatás sportját. Ebben az időszakban hivatalból tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. 2009–2013 között a BEAC elnöke. Munkássága során az ELTE–BEAC kapcsolat erősítése mellett kötelezte el magát, melynek eredményeként jött létre stratégiai megállapodás az egyetemmel.

Kiss Ádám (1942) fizikus, az ELTE emeritus professzora. Kísérleti magfizikus, nemzetközi figyelmet keltett kísérletek szervezője, résztvevője. 1965-től nyugdíjazásáig az ELTE Atomfizikai Tanszékén dolgozott, 1990 óta egyetemi tanári beosztásban. Kutatási területe a magfizika és a környezetfizika. 1990-től 1997-ig az ELTE Természettudományi Karának dékánja. 1998 és 2002 között az Oktatási Minisztérium Felsőoktatásért és Tudományért felelős helyettes államtitkára volt. Alapító igazgatója volt az ELTE TTK Környezettudományi Centrumának és a Környezettudományi Doktori Iskolájának. Vezette a radioaktív hulladékok elhelyezésére irányuló Nemzeti Célprogram Szakértői Bizottságát. Jelenleg az Országos Atomenergia Hivatal Tudományos Tanácsának elnöke. Az MTA MTMT adatbázisa szerint több mint 320 tudományos közleményére közel 13000 független hivatkozást ismerünk. Kitüntették a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével.

Forrás: ELTE TTK