Éremeső Minszkben

2018.05.02.
Éremeső Minszkben
Az 52. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpiának 2018. április 22. és 29. között a fehéroroszországi Minszk adott otthont. A versenyen 22 ország 135 diákja vett részt. A magyar versenyzők – köztük az ELTE Apáczai Csere jános Gimnázium tanulói – remek szerepléssel három ezüst- és három bronzéremmel tértek haza. Felkészülésüket az ELTE Kémiai Intézete is segítette.

A Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián 2012 óta vesznek részt a legtehetségesebb magyar diákok kiemelkedően szerepelve minden évben. Az olimpiai csapatba a korosztályos kémia versenyeken (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, Középiskolai Kémiai Lapok) legjobban szereplő diákok juthatnak be. Felkészítésükben a középiskolai tanárok mellett az ELTE Kémiai Intézetének oktatói is részt vesznek. A minszki megmérettetésen idén az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium két diákja is érmet szerzett: Botlik Bence ezüstéremnek, Juhász Benedek pedig bronzéremnek örülhetett.

A csapatba azokat a legjobb kémiatudású középiskolásokat válogatják be, akik a Nemzetközi Diákolimpia előző éves selejtezőjén remek teljesítményt mutattak, a diákok pedig részt vehetnek mind a Mengyelejev versenyen, mind a Nemzetközi Diákolimpián. Mivel előbbi a diákolimpiai csapat felkészülési időszakára esik, kiváló erőpróbát jelent a magyar diákoknak. A diákolimpiák nem csak Magyarországon, hanem a világon is nagy presztízzsel bírnak, az ott megszerezett érmek belépőt jelenthetnek a világ bármelyik egyetemére – hangsúlyozta Magyarfalvi Gábor, az ELTE Kémiai Intézetének adjunktusa, a csapat vezetője.

A magyar diákok az Emberi Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program és a Magyar Kémikusok Egyesületének támogatásával vettek részt a versenyen.

Eredmények:

Arany Eszter, Lovassy László Gimnázium – Veszprém, ezüstérem

Botlik Bence, ELTE Apáczai Csere János Gimnázium – Budapest, ezüstérem

Sajgó Mátyás, Földes Ferenc Gimnázium – Miskolc, ezüstérem

Boros Dániel, Fazekas Mihály Gimnázium – Budapest, bronzérem

Czakó Áron, Krúdy Gyula Gimnázium – Nyíregyháza, bronzérem

Juhász Benedek, ELTE Apáczai Csere János Gimnázium – Budapest, bronzérem

Mihalicz Ivett, Révay Gimnázium – Győr, dicséret