Érmesünk az Informatikai Diákolimpián

2017.08.15.
Érmesünk az Informatikai Diákolimpián
Teheránban rendezték 2017. július 28. és augusztus 4. között az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát, melyről Mernyei Péter, az ELTE gyakorlógimnáziumának tanulója is éremmel jött haza.

A tekintélyes versenyen ezüstérmet szerzett Mernyei Péter, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanulója, akinek ez volt a harmadik diákolimpiai ezüstérme az utóbbi két évben. 

Az indulók felkészítését a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya képviseletében Zsakó László és Horváth Gyula vezették, mindketten az ELTE oktatói. Mint elmondták, bár a jelenlegi kerettanterv még az alapokat sem nagyon biztosítja ahhoz, hogy a tanulók ilyen versenyen részt vegyenek, az NJSzT tehetséggondozási rendszere lehetőséget ad a sikeres szerepléshez.

A társaság által néhány éve indított Neumann János Tehetséggondozó Program keretében regionális szinten a tervek szerint idén is négyszáz, országos szinten pedig hatvan diák készülhet fel a versenyekre, havi egy-egy foglalkozással. Ehhez a programhoz az NJSzT előállította a tananyagot, amelyet ingyen ad segédkönyv formájában a résztvevő tanulóknak. A tehetséggondozás fontos színtere a társaság által szervezett Nemes Tihamér országos informatikai tanulmányi verseny is. Zsakó László tanszékvezető egyetemi docens, az NJSzT tehetséggondozásért felelős alelnöke 1985 óta foglalkozik tehetséggondozással, kiemelte, hogy Teherán kiváló színvonalú, jól szervezett nemzetközi versenynek adott otthont.

Az ELTE Informatikai Kara a diákolimpiai részvételt kiemelkedő ösztöndíjjal és mentorálással jutalmazza. A kar Neumann János Tehetséggondozó Körének célja, hogy a legkiemelkedőbb, már középiskolásként is komoly eredményeket elért hallgatók számára a továbbfejlődésüket leginkább szolgáló környezetet, tanulmányi programot, lehetőségeket és ösztöndíjat biztosítson. A tehetséggondozó körbe azon hallgatók jelentkezését várják, akik úgy gondolják, hogy az ELTE Informatikai Karát választva nemcsak szakmát, hanem hivatást is választottak, és pályájukon a lehető legmagasabbra szeretnének eljutni. Akik a szigorú belépési feltételeket teljesítik, egy elit hallgatói kör tagjává válnak, részt vehetnek valódi kutatás-fejlesztési feladatokban, akár nemzetközi projektekben is, bekapcsolódhatnak továbbá a Tudományos Diákkör munkájába, és eredményeik alapján publikációs és konferencia részvételi lehetőségeket biztosítanak számukra.