Észt delegáció az ELTE rektoránál

2018.05.02.
Észt delegáció az ELTE rektoránál
Ez év őszén lesz a 80. évfordulója annak, hogy észt lektor érkezett Észtországból egyetemünkre. A hagyományosan jó magyar–észt oktatási és kulturális kapcsolatok jegyében 2018. április 25-én észt delegációt fogadott az ELTE rektora. 

Az államiságának 100. évfordulóját ünneplő Észt Köztársaságból delegáció érkezett Budapestre, hogy felmérje a Finnugor Tanszéken folyó észt szakos oktatás helyzetét és szükségleteit. Az Észt Oktatási és Tudományos Minisztérium Nyelvi Osztályáról Andero Adamson tanácsos, az Archimedes Közalapítványtól pedig az észt nyelv külföldi oktatási programját irányító Annely Tank nagyon kellemes tapasztalatokról számolt be a Borhy László rektorral történt találkozás során. Köszönetet mondtak azért is, hogy az ELTE BTK Finnugor Tanszékén zajló színvonalas oktatás keretében 1994-tól önálló észt program, majd 1999-től észt szak is indulhatott.

Észtországban döntés született arról, hogy az észt állam a korábbinál érezhetően nagyobb mértékben támogatja az egyetemünkön folyó észt szakos oktatást. Kedvezőbb körülmények között dolgozhat az észt lektor, nagyobb mértékű lesz a könyvtámogatás, és rendszeressé válhat a vendégelőadók fogadása is. A konkrét együttműködési megállapodás aláírására az ELTE BTK dékánjával még májusban sor kerülhet.

A kétoldalú kapcsolatok javítását szolgálja az a hír is, amelyet az észt külügyminiszter április 24-én jelentett be: az Észt Köztársaság ismét megnyitja 2014-ben – a tallinni magyar külképviselet megszüntetésére válaszlépésként – bezárt budapesti nagykövetségét.