Eszterházy Miksa-díjat kapott Kiss Ádám

2021.05.10.
Eszterházy Miksa-díjat kapott Kiss Ádám
A BEAC korábbi elnökét, az ELTE TTK professor emeritusát a Magyar Sport Napja alkalmából tüntették ki.

Mint Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, ez az a nap, amikor megemlékezünk azokról a kivételes emberekről, akik fáradhatatlan munkájukkal, tenni akarásukkal, a sport és hazájuk iránti elkötelezettségükkel lerakták a magyar sport alapjait. „Egy sportoló mindig példakép egyben, nemcsak a sportpályán, a civil életben is mindig a fair play szellemében gondolkodik és cselekszik. A magyar fiatalságnak pedig ilyen nagyszerű példaképekre van szüksége” – fogalmazott az államtitkár.

Az Eszterházy Miksa-díjat a sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében hosszú időn keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére a testneveléssel és a sporttal foglalkozó civil szervezetekben, köztestületekben dolgozó személyeknek adományozzák.

Kiss Ádám az ELTE Természettudományi Karán 1965-ben szerzett fizikusi diplomát, azóta az Atomfizikai Tanszék munkatársa, hosszú időn át vezetője. 1976-ban szerzett kandidátusi fokozatot, 1989-ben lett a fizikai tudományok doktora, egy évre rá egyetemi tanár. Németországban, majd az Egyesült Államokban végzett kutatómunkát, 1974-ben megkapta a Gyulay Zoltán-díjat, 1988-ban az MTA Fizikai Díját, 2005-ben a Simonyi Károly-díjat. Az ELTE professor emeritusa.

A sporttal való kapcsolat végig kísérte életét. 1958-tól hat éven át a BEAC-ban kosárlabdázott. 1990–1997 között az ELTE TTK dékánjaként tett sokat az egyetemi sportért. 1998–2002 között az Oktatási Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkáraként támogatta a hazai felsőoktatás sportéletét. Ebben az időszakban hivatalból tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. 2009–2013 között vezette a BEAC-ot, elnökként a megfáradt ELTE–BEAC viszony helyreállítása mellett kötelezte el magát, ennek eredményeként jött létre stratégiai megállapodás az egyetemmel.

Forrás: BEAC